"Katasztrofális helyzetben vagyunk"
Az erkölcsi válságon még a gazdasági recessziónál is nehezebb lesz úrrá lenni
Erkölcsi téren jelenleg katasztrofális helyzetben van Magyarország.
2010.08.06 13:05MTIEzt mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szociális és ifjúsági ügyekért, valamint családpolitikáért felelős államtitkára pénteki, kecskeméti sajtótájékoztatóján.
Soltész Miklós a helyi Piarista Gimnázium pedagógus-továbbképzésén tartott előadását követően a sajtó megjelent képviselőinek arról beszélt: az országot sújtó erkölcsi válságon nehezebb feladat lesz úrrá lenni, mint a gazdaság mélyrepülését kezelni.
A morális viszonyok javításához elengedhetetlen feladat a fiatalokat visszavezetni azokhoz az értékekhez, melyek segítik őket abban, hogy képesek legyenek túljutni a mindennapok nehézségein.
"Ehhez azonban a lehető legszélesebb társadalmi összefogásra van szükség" - fogalmazott a politikus, aki e munka fontos sarokköveként említette az iskolákban az etika tantárgy bevezetését, valamint az életre, ezen belül is a családi életre nevelést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


