Az MSZP komoly árat fizethet a Fidesz
"Orbán rájött, hogy a hazugság és a gyűlölet politikájának ára van"
Orbán rájött, hogy a "hazugság és gyűlölet politikájának, amelyet az elmúlt négy évben folytattak", komoly ára van - vélekedett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Harangozó Tamás.
2010.08.05 12:49MTIAz MSZP elnökségi tagja közölte, hogy a miniszterelnök tanácsadója, Schöpflin György "Orbán Viktor magyar hangjaként" bejelentette, hogy megszüntetnék a konstruktív bizalmatlansági indítványt és korlátoznák, hogy milyen ügyekben lehessen népszavazást kiírni.
A képviselő azt mondta, hogy a második Orbán-kormány azokkal a pénzügyi feltételekkel kezdhette volna meg a munkáját, amelyet a Bajnai-kormány rájuk hagyott, ha a "hatalomtól megrészegült" fideszes képviselők "felelőtlen nyilatkozataikkal nem döntik be a forintot" és ha Orbán Viktor a "nemzetközi pénzügyi intézetekkel szemben vívott kétes szabadságharca" nem okoz együttesen több mint 800 milliárd forintnyi kárt az országnak. Kijelentette, hogy a gyűlölet politikája el fogja érni a Fideszt és vissza fog szállni rájuk.
A politikus azt mondta, hogy Orbán Viktor bajban van, mert megszorítások fognak jönni, és a kormány nem lesz képes segíteni az eladósodott fideszes önkormányzatokon. Szavai szerint a kormányfő "fél és retteg" a saját frakciójától is, ahol rengeteg olyan képviselő is ül, akik önkormányzati vezetőként a következő egy-két évben "saját felelőtlen gazdálkodásuk miatt" meg fognak bukni.
Hangot adott annak a véleményének is, hogy a miniszterelnök emellett fél a néptől is, mert az rá fog jönni, hogy a Fidesz kétharmados többségére nem az ő jólétük miatt volt szükség, hanem azért, hogy a "fideszes cimborák, barátok és rokonok" a hatalom közelébe kerüljenek.
Szavai szerint Schöpflin György Orbán Viktor döntését ismertette, amikor arról beszélt, hogy "még a lehetőségét is meg kell szüntetni annak", hogy a Fidesz frakció érdemben beleszóljon a következő időszakban abba, hogy ki legyen a miniszterelnök.
Kijelentette, hogy ha a Fidesz meglépi a népszavazási lehetőségek korlátozásával kapcsolatos felvetést, akkor a magyar köztársaságot ki fogja írni az európai demokráciák sorából. Leszögezte: egy demokráciában nem képzelhető el, hogy egy kormány a saját programját az egyetlen lehetséges útnak tekintse.
Szavai szerint a népszavazás azt jelenti, hogy "van más megoldás", mert a kérdéseket máshogy is el lehet dönteni, mint ahogy a kormánytöbbség tette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


