Jobbik 11, LMP 6
Csökkent a Fidesz, nőtt az MSZP támogatottsága
A TÁRKI felmérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága júliusban kis mértékben csökkent, az MSZP-é pedig emelkedett, ugyanakkor a kormányzó és az ellenzéki párt tábora között továbbra is jelentős a különbség.
2010.07.29 09:24MTIA pártpreferencia-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében hét százalékkal 39 százalékra csökkent, míg az MSZP tábora a teljes lakosság körében három százalékkal 13 százalékra emelkedett.
A biztos szavazó pártválasztók körében azonban már 62 százalék a FIDESZ-KDNP és 20 százalék az MSZP szavazóinak aránya, azaz a kormánypártok 42 százalékponttal vezetnek az MSZP előtt.
Az ezer fő megkérdezésével zajlott reprezentatív felmérésből kiderült az is, hogy az új parlamenti pártok támogatottsága az elmúlt hónaphoz képest nem változott; a biztos pártválasztók körében a Jobbikra 11 százalék, az LMP-re 6 százalék szavazna.
A parlamenten kívüli MDF szavazói a teljes lakosságon és a pártválasztók körében is egy százalékot tesznek ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


