Tetőzik a kánikula
Esőt ígérnek, de közben megsülünk
Pénteken az ország nagy részén több órás napsütésben lesz részünk, de északkeleten majd estétől északnyugaton-nyugaton gyakrabban megnövekszik a felhőzet és ott záporok, zivatarok alakulhatnak ki.
2010.07.23 14:38idokep.huNyugaton a zivatarokban jégeső és felhőszakadás is előfordulhat. A déli, délnyugati szél mérsékelt marad, de zivatarok környezetében megerősödhet. A maximumok 32, 36 °C között alakulnak.
Szombaton egy hidegfront vonul át országunkon, a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén megerősödik, másutt megélénkül az északnyugatira forduló szél. Elszórtan várható eső, zápor, keleten zivatar.
Vasárnaptól a mostaninál mintegy 10 °C-kal hűvösebbre számíthatunk, a jövő hét közepére lassú melegedés várható. Gyakran ígérkezik erősen felhős égbolt és csak kevés napsütésre van kilátás. Kisebb eső, záporok fordulhatnak elő.

Balatoni előrejelzés
Pénteken tetőzik a kánikula, majd a délutáni óráktól kezdőden nyugat felől felhősödés kezdődik, záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk. Az északnyugatira forduló szél a nap második felében zivataroktól függetlenül is megerősödhet, helyenként viharos széllökések kísérhetik. A délutáni órákban 34-35°C körül alakulnak majd a csúcshőmérsékletek, a minimumok 19-20 fok körül várhatóak. A Balaton vize Siófoknál 28°C-os, a Velencei-tó 29°C-os.
Orvosmeteorológia
Szombaton hidegfronti hatás várható, a kánikulában szenvedők végre fellélegezhetnek, azonban azoknak, akiknek a szervezete nehezen alkalmazkodik a gyors hőmérséklet-változásokhoz, pihenés, csökkentett terhelés ajánlott a szombati napon. Emellett hidegfronti hatás terhelheti az arra érzékenyek szervezetét, reumatikus és görcsös panaszok jelentkezhetnek, valamint az asztmatikus betegséggel élők állapota romolhat. A viharos szél következtében a migrénes fejfájást fokozódhat.
Közlekedésmeteorológia
A péntekről szombatra virradóra érkező hidegfrontot eleinte északnyugaton, illetve északon, majd napközben keleten-északkeleten is heves zivatarok kísérhetik, ezek környezetében hirtelen csökkenhet a látástávolság, csúszóssá válhatnak az utak. A Kisalföldön, a Balaton térségében, illetve a középső megyékben zivataroktól függetlenül is megerősödik az északnyugati szél, helyenként akár viharos lökések is kísérhetik, ez csökkentheti a járművek menetstabilitását. Vezessünk óvatosan, körültekintően!
Pollenjelentés
Az elmúlt héten a pollenterhelés a legtöbb állomáson kis mértékben csökkent. A legmagasabb heti összértékek Zalaegerszegen, a legalacsonyabbak Tatabányán voltak.
Végéhez ért a hárs és a szelídgesztenye pollenszórása, a pázsitfűféléké és a lóromé is túljutott a csúcsán, tetőzik a csalánféléké és az útifűé, erősödik a kenderé és a libatopféléké.
Továbbra is minden állomáson a csalánfélék pollenszemeit regisztrálták a csapdákban legnagyobb mennyiségben. A pázsitfűfélék pollenszórása a csúcsán már túljutott, valamint lecsökkent az útifű virágporának koncentrációja is. Emelkedett a kender pollenjének mennyisége. A lórom virágporszórása is már túljutott a csúcsán, a libatopfélék pollenszemei alacsony koncentrációban jelentek meg a legtöbb helyen a csapdákban. Véget ért a hárs és a szelídgesztenye pollenszórása.
Július utolsó hetében várhatóan elindul a parlagfű szezon – az elmúlt hetekben már a legtöbb állomáson alacsony, tüneteket nem okozó koncentrációban detektálták pollenszemeit. A kültéri allergén gombaelemek koncentrációja országosan nagyon magas.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla


Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


