Az MSZP szerint Orbán csúsztat
MSZP: Orbán Viktor mesterien műveli a kettős beszédet
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Berlinben ismét szép példáját mutatta az általa mesterien művelt kettős beszédnek.
2010.07.22 12:36MTIA szocialista párt ezt annak kapcsán közölte csütörtökön közleményben, hogy a kormányfő a Német Külpolitikai Társaság rendezvényén tartott előadásában többek között arról beszélt: óvatosan kell élni a kétharmados parlamenti többséggel, az alkotmányt minden körülmények között tiszteletben kell tartani.
A magyar miniszterelnök annak a nézetnek adott hangot, hogy Magyarországnak mindenképp új alkotmányra van szüksége ahhoz, hogy az ország tovább működjék. Orbán Viktor a magyarországi médiára vonatkozó kérdésre válaszolva azt hangoztatta: egyetlen kormány sem képes arra, hogy a sajtót ellenőrzése alá vonja.
Az MSZP szerint mindezt Orbán Viktor "a hallgatóságát adó berlini újságírók és politikai szakértők nagy +megkönnyebbülésére+" fogalmazta meg. A szocialisták utaltak arra is, hogy 2009 novemberében a Fidesz elnöke még úgy látta, az alkotmány egy "technokrata szabályhalmaz", amelyben nincs semmi, amit az ember tisztelhetne.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


