A Fidesz nem tudja egyedül megoldani
Ötpárti tárgyalást javasol az LMP az IMF-EU-ügyben
Az LMP a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatott tárgyalások nyomán kialakult helyzet miatt azt kéri a miniszterelnöktől, hogy kezdeményezzen ötpárti egyeztetést.
2010.07.21 13:50MTIAz LMP frakcióvezetője azt mondta, hogy ezen az egyeztetésen azt javasolnák, hogy a parlamenti erők lehetőleg közösen jelöljenek ki egy nemzeti főtárgyalót. Hozzátette, hogy a tárgyalásokon képviselt álláspont kapcsán pedig valamilyen nemzeti minimumban kellene megállapodni. Véleménye szerint ugyanis az növelné a magyar álláspont súlyát, ha amögött egy, a kormányénál szélesebb konszenzus állna.
Schiffer András megjegyezte, hogy a kabinetnek nincsen koherens gazdaságpolitikája és nem látszik az sem, "honnan-hova akar eljutni a kormány". Scheiring Gábor országgyűlési képviselője kijelentette, az LMP azt támogatja, hogy a kormány az IMF-fel vagy bármely más nemzetközi gazdasági-pénzügyi intézménnyel szemben határozottan képviselje a magyar érdekeket.
Hozzátette, azt is támogatják, hogy a kormány a nemzetközi gazdaság újraszabályozása kapcsán is kezdeményezőleg lépjen fel. Véleménye szerint viszont a kabinet tárgyalási stratégiája alkalmatlan ennek a szerepnek a betöltésére és ennek az árát a devizahitelesek fizetik meg.
A politikus azt mondta, hogy a kormány önmagát hiteltelenítette el, amikor mentesítette a "Fideszhez közel álló biztosítótársaságokat" a bankadó alól, azzal, hogy a "lex Járait" bevette a gazdasági salátacsomagba.
Megjegyezte, az is hozzájárult az elhiteltelenedéshez, hogy Orbán Viktor miniszterelnök inkább a labdarúgó-vb-t választotta ahelyett, hogy személyesen vezette volna a tárgyalásokat.
Scheiring Gábor hangot adott annak a véleményének is, hogy a kormánynak nincsen érdemi mondanivalója arról, hogyan teremtene munkahelyeket, hogyan kezelné a "devizahitelek jelentette időzített bombát", és nincs szó a kampányban emlegetett nagyarányú járulékcsökkentésről sem.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


