Mi lesz veled sajtószabadság?
A "médiaalkotmányt" vitatja meg az Országgyűlés
Az öt részből álló fideszes médiacsomaghoz tartozó úgynevezett "médiaalkotmány" általános vitáját folytatja le ma az Országgyűlés.
2010.07.21 07:39MTIA fideszes Cser-Palkovics András és Rogán Antal által benyújtott, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat a sajtó alapvető jogait kívánja meghatározni.
Az előterjesztés közérdekű feladatokat telepít a médiapiac szereplőire, amelyeket összefoglalóan "a közönség jogaiként" határoz meg.
Ez alapján "mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről".
A javaslatban szerepel a média tájékoztatási kötelezettsége, valamint a kiegyensúlyozottság követelménye. A fideszes politikusok emellett kitérnek az alkotmányos rend és az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó előírásokra, a gyűlöletkeltés tilalmára és az emberi méltóság védelmére, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi szabályokra, illetve bizonyos reklámkorlátozásokra.
Rogán Antal még június 23-án jelezte, hogy a törvényjavaslat eredeti szövegéhez képest módosítanák a helyreigazításra vonatkozó szabályokat. A helyreigazítás azt illette meg eddig, akiről ténybeli hazugságot állítottak.
Ezt a Fidesz a becsületsértéssel és a személyiségi jogokkal összefüggésben terjesztette volna ki, a szabályozás érvényes lett volna az internetes médiumoknál is.
Ehhez képest az előterjesztők úgy módosítanák a javaslatot, hogy csak a ténybeli hazugsággal kapcsolatos helyreigazítási kötelezettségről fog szólni.
A törvényjavaslat elfogadásához kétharmados többség kell. Lefolytatják az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


