Durván és sorozatosan
Kampányt indít a Jobbik Budaházy György kiszabadításáért
Kampányt indít a Jobbik az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György kiszabadításáért; az akció sikerének érdekében csütörtök este Budapesten bemutatják a róla szóló filmet - jelentette be Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője Budapesten.
2010.07.08 12:27MTIA képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatón megjegyezte: Budaházy György és társa, Szász Endre több mint egy éve van előzetes letartóztatásban "politikai fogolyként", mert a velük szemben folytatott "büntetőeljárásban az eljárási garanciákat és szabályokat megsértik".
A Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal visszaéléssel, emberölés előkészületével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítja. A nyomozóhatóság szerint Budaházy György a cselekményeket bűnszervezetben, annak vezetőjeként követte el. Morvai Krisztina kifejtette: az akcióval bizonyítani szeretnék, hogy "Budaházy György közismert ellenzéki személyiség Magyarországon", és vele szemben a büntetőeljárásban "durván és sorozatosan megsértették és megsértik az eljárási szabályokat". Az európai parlamenti képviselő nehezményezte, hogy az eljárás alá vont "nem adhat interjút a sajtóban, ami csak diktatúrában fordulhat elő", és "a nyilvánosság teljes kizárásával tartják fogva".
A kampányt éppen "a hivatalos nyilvánosság pótlására" hozták létre - hangoztatta. Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője reményét fejezte ki, hogy fordulópont lesz ez a kampány a politikai foglyok társadalmi megítélésében, mert véleménye szerint "mesterséges médiafalat húztak" Budaházy köré. A képviselő úgy látja: folyamatosan szigorodnak az eljárások, először szabálysértési eljárások indultak ellene, majd vétségi eljárást indítottak. Utalt arra, hogy 2006-2007-es írásaiban kifejtett nézetei, azaz "alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása miatt" is emeltek vádat Budaházy ellen.
Először felmentették, majd új eljárásban egy év börtönre ítélték. Az ügyben a másodfokú tárgyalás a Fővárosi Ítélőtáblán szeptember 21-én lesz. Gaudi-Nagy Tamás a legsúlyosabbnak a Hunnia csoport ügyét nevezte, ebben terrorizmussal vádolják Budaházyékat, pedig ők - tette hozzá - csak "alternatív, hagyományos értékrendet támogató társadalmi szervezetet" szerettek volna létrehozni, amit korábban a cégbíróság nem jegyzett be.
Megemlítette, hogy Budaházyt 13 ügyéből csak egyben tudták eddig jogerősen elítélni, és az is előfordult, hogy egy 2008-as ügyében a rendőrség ellen pert nyert.
A filmben bemutatják, hogy Budaházy György szervezte 2002-ben az Erzsébet híd blokádját a parlamenti választások szavazatainak újraszámlálásáért. Megjelenik a filmben az is, hogy kampányolt az európai uniós csatlakozás ellen is, és a bíróság elítélte a fővárosi Szabadság téri emlékmű megrongálásáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


