"Hozzá hasonló politikai foglyok"
Budaházy György szabadon bocsátásáért demonstráltak Budapesten
A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten.
2010.06.19 17:56MTIA Gyurcsány-kormány elleni tüntetések vezéralakjaként ismertté vált férfi melletti demonstráción Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ha a Fidesz és a kormányprogram szerint is az áprilisi választásokkal forradalom történt, akkor miért folytatódhatnak tovább "a politikai koncepciós eljárások".
Ha valóban forradalom történt, akkor Budaházy volt az első, aki ezt győzelemre segítette - tette hozzá. Budaházy Györgyöt "tisztességes hősnek" nevezve bejelentette: rövid időn belül Strasbourgban, az Európai Parlament előtt tartanak tüntetést a politikai foglyok szabadon bocsátásáért.
Gaudi Nagy Tamás követelte, hogy Kovács Tamás legfőbb ügyészt, akit a "Gyurcsány-kormány hordalékának" nevezett, zavarják el, mert mint fogalmazott, "futószalagon juttatott börtönbe hazafiakat". Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke a demonstráció egy másik helyszínén azt mondta: a nemzeti oldal képviselői szerda reggeltől a Parlament melletti Vértanúk téren egy héten át, 12 órán keresztül egy ketrecben ülve fognak tiltakozni a koncepciós eljárások leállításáért.
A megmozduláson felszólalt Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője és Toroczkai László, a megmozdulását szervező HVIM elnöke is, akik szintén Budaházy György azonnali szabadon bocsátását követelték. Budaházy György előzetes letartóztatását szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt csütörtökön hosszabbította meg két hónappal, augusztus 19-ig a Fővárosi Bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


