Rogán: csak a hiánycélon belül!
Duma volt a lakáshitelesek megsegítéséről szóló ígéret?
A kormány segíteni akar a bajba került lakáshiteleseken, a segítség költségvetési kiadással jár, de ezt csak a költségvetési hiánycélon belül lehet finanszírozni - mondta Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke.
2010.07.05 07:37Napi GazdaságE csomagban túlnyomórészt nem IMF-forrásokat használna a kormány - hívja fel a figyelmet a politikus. Rogán Antal kijelentette: a kabinet nem tud mindenkin segíteni: csak azon átlagembereken, akik számoltak a kockázatokkal.
"Olyan hitelesekkel nem tudunk mit kezdeni, akik a saját tehervállalási lehetőségeiken túl adósodtak el - függetlenül a devizanemtől" - fogalmazott. Rogán Antal megerősítette, hogy a rossz hitelek esetében nemcsak a kormánynak kell a terheket vállalni - abban az adósnak és a hitelezőnek is osztoznia kell.
Az állam egyedül e kérdést nem tudja megoldani, így a bankoknak is terheket kell vállalniuk, hiszen leginkább az ő érdekük, hogy a kétes hitelektől megszabaduljanak, ezért a politikus a piaci alapú megoldást sem zárná ki.
Rogán Antal szerint a Költségvetési Tanács szereptévesztésben van akkor, amikor ítéletet mond a költségvetés eljárásrendjét megalapozó államháztartási törvényről. Rogán Antal szerint a tanács feladata, hogy a mindenkori aktuális költségvetéssel - annak betarthatóságával, megalapozottságával - foglalkozzon.
A fideszes politikus az államháztartási törvény módosításával kapcsolatban azt mondta, hogy az idei hiánycél nagy biztonsággal tartható, ehhez azonban eszközöket kell biztosítani a kabinetnek.
Arra a kérdésre, hogy a konvergenciaprogramban lefektetett 2011-es 2,8 százalékos hiánycéltól eltér-e a kormány Rogán Antal úgy felelt: a költségvetési politika által vállalt célok az elsődlegesek, csak annak keretei között lehet a gazdaságpolitikát alakítani.
"A cél az, hogy a hiánycél reális legyen és azt be is tartsuk" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


