Nemcsak állami vezetőket vonnának felelősségre
"Fővárosi politikai bűnözők" elszámoltatását kezdeményezi a Jobbik
A Jobbik az állami vezetők felelősségre vonása mellett a "fővárosi politikai bűnözők" elszámoltatását is kezdeményezi.
2010.07.03 13:25MTIHegedűsné Kovács Enikő, a párt országgyűlési képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján a feltétlenül kivizsgálásra szoruló korrupciógyanús esetek között említette a Margit-híd felújítását, valamint a 4-es metró építését és a közmű-privatizáció kérdését.
A jobbikos politikus szerint pártja Tarlós Istvánnal, a Fidesz főpolgármester-jelöltjével szemben nem bízná "kecskére a káposztát", vagyis a fővárosi baloldalnak nem tenné lehetővé a politikai kontroll gyakorlását.
Emlékeztetett: a Margit-híd felújításának költsége a Fidesz-KDNP jóváhagyásával emelkedett az eredeti ár kétszeresére, azaz 26 milliárd forintra, miközben Németországban ugyanekkora összegbe kerül egy több kilométeres új híd építése.
A 4-es metrót is "több mint gyanúsnak minősíthető" kérdések veszik körül, ezek közé tartoznak például a beruházás előtti többmilliárd forintos kommunikációs kiadások, valamint az építkezés várhatóan már 400-500 milliárd forintos teljes költségvetése - fejtette ki Hegedűsné Kovács Enikő.
Újabb külföldi példát említve hozzátette: Törökországban a 4-es metró árával megegyező összegből építik a világ legmélyebben fekvő tenger alatti alagútját, a hozzá tartozó mintegy 60 kilométeres vasúti pályával és közúttal.
A politikus szerint szintén kivizsgálást érdemelne a távfűtés díjszámítása, valamint a "vagyoni joggal való visszaélésnek minősülő" közmű-privatizáció is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


