A párt kitart bizottsági jelöltjei mellett
Vona: a Jobbik célja, hogy kormányzati erő legyen
Vona Gábor fenntartja jelölését, és továbbra is azt a négy politikust kívánja delegálni az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, illetve nemzetbiztonsági bizottságába, akik az Alkotmányvédelmi Hivatal szakvéleménye szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
2010.06.26 11:35MTIA Jobbik elnöke és frakcióvezetője a párt tisztújító kongresszusa előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte: a nemzetbiztonsági bizottságnak kell döntenie arról, hogy Balla Gergő, Endrésik Zsolt, Schön Péter és Staudt Gábor megkezdheti-e a munkáját. Staudt Gábor az MTI kérdésére közölte: mivel az átvilágítási folyamat lezárultáig is részt akarnak venni a nemzetbiztonsági bizottság munkájában, elutasító döntés esetén kezdeményezik, hogy egy C típusú átvilágításon már átesett képviselőjük, várhatóan Rubi Gergely tanácskozási joggal jelen lehessen a testület ülésein.
A Jobbik célja, hogy kormányzati erő legyen
Vona Gábor szerint a Jobbik az elmúlt két évben felkavarta a magyar politika állóvízét, a párt célja azonban, hogy a következő választáson már ne csupán átütő, hanem kormányzati erő legyen. A pártelnök szombaton, a Jobbik hetedik, tisztújító kongresszusa előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az, hogy az MSZP június negyedikén Trianon-emléknapot tartott, mutatja a közélet megváltozásának irányát, s ez elsősorban a Jobbik megjelenésének eredménye.
A Jobbik parlamenti munkáját következetesnek és konstruktívnak nevezte, kitérve arra, hogy szerinte az LMP bizonytalan társadalmi szervezetként, az MSZP pedig "hisztipártként" viselkedik az Országgyűlésben. A Jobbik szombati kongresszusa új elnökséget választ és dönt a párt alapszabályának módosításáról. Az elnöki tisztségre Vona Gábor az egyetlen jelölt, a hat alelnöki pozícióra tizenketten kaptak elegendő számú jelölést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


