Bozsó Zoltán, a "hegylakó"
Egy ember maradt a helyén a BRFK vezetéséből
Egyedül Bozsó Zoltán, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese maradt pozíciójában az országos és a budapesti rendőri vezérkart érintő, csütörtökön reggel bejelentett személycserék után - értesült a HavariaPress.
2010.07.01 13:27HavariaPressBozsó Zoltán rendőr dandártábornok a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyetlen csúcsvezetője, aki a reggeli állománygyűlésen bejelentett személycserék után is pozíciójában maradt. A BRFK vezetését is érintő személycseréket a csütörtökön reggel tartott állománygyűlésen jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter.
A BRFK éléről távozó Tóth Gábor vezetői kinevezését június 30-ai hatállyal vonta vissza a belügyminiszter. Az új budapesti rendőrfőkapitány Tóth Tamás július 1-jei hatállyal.
A Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága a jövő héten, szerdán tartja Tóth Tamás kinevezés előtti meghallgatását. A BRFK bűnügyi igazgatójának Fülöp Valtert, eddigi XII. kerületi rendőrkapitányt nevezte ki a miniszter.
Az eddigi bűnügyi igazgatót, Bodnár Zsolt Attila dandártábornokot a Terrorelhárítási Központ kialakításával összefüggő feladatok végrehajtásával bízták meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


