Rendkívül rövid pályáztatás
A BRFK elutasította a Jobbik feljelentését a XII. kerületi ingatlanügyben
Bűncselekmény hiányában elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Jobbik feljelentését, amit egy XII. kerületi ingatlan eladása ügyében tett - közölte a BRFK szóvivője szerdán az MTI-vel.
2010.04.28 13:46MTIA Jobbik feljelentése április 8-án érkezett a BRFK-ra, a rendőrség a feljelentésben foglaltakat feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálta, hogy az ügyben felmerülhet-e bűncselekmény gyanúja. Tafferner Éva elmondta: a rendőrség bűncselekmény hiányában utasította el a feljelentést, mivel a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok nem támasztották alá a feljelentésben foglaltakat.
A Jobbik április 7-ei sajtótájékoztatóján Novák Előd, a párt alelnöke arról beszélt, hogy a fideszes Pokorni Zoltán által vezetett fővárosi XII. kerületi önkormányzat több százmilliós vagyonvesztést szenvedett el a hegyvidéki bevásárlóközpont területének 2008-as - állítása szerint - korrupciógyanús értékesítése során.
Ezért hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tettek.
A Jobbik szerint a XII. kerületi ingatlan értékbecslés nélkül előterjesztett félmilliárdos eladásáról a képviselő-testület úgy döntött, hogy a beépíthetőség jelentős növeléséről csak később, a szintén a polgármester által aláírt adásvételi szerződésben esett szó. A Jobbik szerint a "rendkívül rövid pályáztatás" után ingatlanhoz jutó, MSZP-s érdekeltségű Wallis messze áron alul szerezte meg a telket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


