"Kiszámíthatatlan volt a gazdaságpolitika"
Warvasovszky: a hatékonyságot és a gazdaságosságot is vizsgálnia kell az ÁSZ-nak
Az önkormányzati közpénzek, "minden egyes forint" törvényes, szabályszerű, átlátható elköltése mellett fontosnak tartaná a felhasználás hatékonyságának és gazdaságosságának számvevőszéki vizsgálatát is Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn megválasztott alelnöke.
2010.06.29 16:50MTISzékesfehérvár MSZP, SZDSZ, Fehérvári Polgárok Egyesülete és több nyugdíjas szervezet támogatásával megválasztott, s a várost 12 éve irányító polgármestere, keddi székesfehérvári sajtótájékoztatóján elmondta: fontos feladatnak tartja azt is, hogy az ÁSZ ne csak ellenőrizze, hanem segítse is javaslataival az önkormányzatok munkáját, különös tekintettel azokra a kis önkormányzatokra, amelyeknek nincs kellőszámú szakembergárdája.
Úgy vélte, hogy az önkormányzatok feladat-meghatározása és finanszírozása régóta rég óta nincs szinkronban.
Az elmúlt években olyan új feladatokat telepítettek az önkormányzatokhoz, amelyekhez nem adtak forrást.
Az európai uniós és regionális pályázatokkal pedig olyan lehetőség teremtődött számukra, amelyekkel élniük kell, s éltek a kis önkormányzatok is, csakhogy ez "azt jelentette, hogy még jobban beszűkítették a mozgásterüket", azaz az önrész biztosításához még több pénzügyi forrásra lett volna szükségük - mondta Warvasovszky.
Hozzátette: az elmúlt évek kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája "arról is szólt", hogy a költségvetési év közben történt szabályozóváltozások szinte lehetetlenné tették az önkormányzatok stabil és átlátható gazdálkodását. Mint mondta, az elmúlt 12 évben sokat fejlődött Székesfehérvár, s megteremtődtek további fejlődésének a feltételei is.
Szavai szerint amikor megkapta az ÁSZ alelnöki posztjára a felkérést, nem volt könnyű döntenie, hiszen több évtizede szolgálja a várost.
Ugyanakkor a felkérés, majd a jelölés és a megválasztás nagy megtiszteltetés számára, s az elmúlt évtizedekben végzett önkormányzati, szakmai munkájának az értékelése is. Mint mondta, a döntés meghozatalánál lokálpatriótaként, várospolitikusként azt mérlegelte, mi a település elsődleges érdeke.
A polgármesteri székből való, július 5.-i távozását követően, a város három alpolgármestere közül az fogja irányítani a következő önkormányzati választásokig Székesfehérvárt, akit megnevez - mondta Warvasovszky Tihamér.
Arról, hogy Csapó Csilla (SZDSZ), Pénzes Mihály (MSZP), vagy Viniczai Tibor (MDF) közül ki lesz az október önkormányzati választásokig a polgármester, a közgyűlési frakcióvezetőkkel egyeztetve, "körültekintően", hozza majd meg a döntést - mondta a polgármester, az ÁSZ megválasztott alelnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06