Rákosmentének nem tetszik
Vágányzár Budapesten - ellehetetleníti a vasúti közlekedést a MÁV?
Rákosmente Önkormányzata is tiltakozik a MÁV hétvégi, vágányzár miatti rendkívüli forgalmi rendje ellen és arra szólítja fel a közlekedési társaságot, hogy a vonatokat Kőbánya felső helyett valamelyik belvárosi pályaudvarra tereljék.
2010.06.25 13:07MTIA MÁV szombaton és vasárnap munkálatok miatt az elővárosi vonatokat nem engedi be a Keleti pályaudvarra, azoknak ideiglenesen Kőbánya-felső lesz a végállomásuk.
Rákosmente Önkormányzatának pénteki, az MTI-hez eljuttatott közlése szerint a kerület értetlenül áll a MÁV menetrendje előtt, mivel korábban számos példa volt arra, hogy a Keleti pályaudvar helyett a Nyugati pályaudvarra irányították a szerelvényeket.
A XVII. kerület - amelynek területén két elővárosi vasútvonal is fut - arra kéri a MÁV-ot, hogy dolgozzák át a hétvégi forgalmi tervet, mivel Kőbánya-felsőről nincs követlen tömegközlekedési kapcsolat a Baross térre. Kitértek arra is, hogy a kerületi médiumok csatornáin keresztül a MÁV meg sem próbálta tájékoztatni az utasokat, valamint sem a vonatokon, sem a társaság honlapján nincsenek információk a vágányzárról. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a MÁV nem kommunikálja a hétvégére tervezett vágányzárat és arra szólította fel a MÁV-ot, hogy dolgozza át a forgalmi tervet.
A MÁV határozottan cáfolta és visszautasította a VEKE azon állításait, melyek szerint ők nem tájékoztatták az utasokat a Budapesten a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás között végzendő, vágányzárral járó munkálatokról.
A VEKE szerint a MÁV még ezt követően sem volt hajlandó a forgalmi rendet megváltoztatni, ezért erre újra felszólították a vasúttársaságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


