Helyreigazítás
Schmitt Pál Péter és a Magyar Posta is visszautasítja lapunk állítását
A mai napon valótlanul állítottuk a "Schmitt Pál unokaöccse lesz a Posta vezérigazgatója?" c. cikkünkben, hogy Schmitt Pál Péter lehet a Magyar Posta Zrt. Vezérigazgatója.
2010.06.21 13:24ma.huSchmitt Pál Péter visszautasítja és cáfolja azon információkat, hogy Ő lenne Szűts Ildikó távozó vezérigazgató utóda, és aki feltételezések szerint jövő héten venné át a cég operatív irányítását.
"A személyemet érintő hamis beszámoló nemcsak légbőlkapott, hanem azt a hamis látszatot kelti, hogy a Fidesz is olyan párt, mint az MSZP, vagyis a rokoni kapcsolatok és nem a szakmai hozzáértés alapján kerülnek felelős vezetői posztokra az emberek. Ezen kívül - a rokoni szálak emlegetésével - Nagybátyámat is belekeverik ebbe az olcsó, átlátszó, hamis játékba, nyilvánvalóan a felelős beosztásban lévő politikus lejáratásának szándékával." - áll Schmitt Pál Péter közleményében!
A Magyar Posta is cáfolja lapunk értesülését, és kijelenti, hogy Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a mai napig nem kapott hivatalos értesítést, tájékoztatást arról, hogy az állami társaságnál mikor kerül sor a vezetőváltásra, továbbá arról sem, hogy a tulajdonos kit kíván a posta élére vezérigazgatónak kinevezni.
Éppen ezért Szűts Ildikó nem tehetett bejelentést sem szűkebb, sem tágabb vezetői körben a posta leendő vezérigazgatójának személyéről. Ezért minden ezzel kapcsolatban megjelenő információ csak találgatás és nem felel meg a valóságnak.
A valótlan állításért elnézést kérünk!
Ma.hu szerkesztősége
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


