"Nehéz helyzetben lévő családokat büntetik"
Az MSZP ellenzi a nevelési támogatás bevezetését
Az MSZP véleménye szerint a nevelési támogatás bevezetése nem ösztönzi arra a családokat, hogy gyermekeik iskolába járjanak, ezért azt kérik a képviselőktől, hogy hétfőn ne szavazzák meg azt - mondta Török Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.
2010.06.20 11:50MTIAz MSZP esélyegyenlőségért felelős ügyvivője úgy fogalmazott: a javaslat szerint ahhoz, hogy a gazdagabb családok gyerekei többet kaphassanak, a szegényektől vesznek el.
A képviselő úgy számolt: a 2 millió 50 ezer gyerekből, akik után családi pótlékot fizetnek évente körülbelül 1500-1800 a notórius iskolakerülő. Kijelentette, hogy miattuk viszont a Fidesz kétmillió családot büntet azzal, hogy a nevelési támogatás szabályait megváltoztatva a nehéz helyzetűektől vesz el és inkább a jómódúaknak próbál kedvezni.
Török Zsolt azt mondta: „megértem, hogy kell a pénz Orbán Viktor és minisztertársai családjának, megértem, hogy kell Domokos László lakhatási támogatásához még pár millió forint, (…) de azt nem értjük, hogy miért kell pont a nehéz helyzetben lévő családokat büntetni”.
Kijelentette, az új rendszer nem ösztönöz arra, hogy a gyerek iskolába járjon, egyszerűen csak megbünteti a családokat azzal, hogy kivesz a zsebükből egy bizonyos összeget és elkülönített számlán kezeli a pénzt. Emiatt kérte a képviselőket, hogy ne szavazzák meg ezt.
A képviselő azt mondta, inkább olyan módszerek kellenének, amelyek azt szolgálják, hogy a gyermekek valóban eljussanak az iskolába. Hozzátette, ehhez 18 éves korig az ingyenes étkeztetés, illetve az ingyen tankönyvhöz jutás lehetőségét kellene bővíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


