Az áramszolgáltató "nem kap a fejéhez"
Vihar - Három településen még nincs áram Szabolcsban
Három szabolcsi településen - Balkányban, Szakolyban és Nyírcsászáriban - még mindig nem állt helyre az áramellátás, több helyen pedig csak részlegesen működik a szolgáltatás - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese csütörtökön az MTI-vel.
2010.06.17 10:05MTIDányi Béla polgári védelmi ezredes elmondta: az E.ON arról tájékoztatta a szervezetet, hogy csütörtök estig minden településen lesz áram, de a hétfői vihar miatt megszűnt szolgáltatást nem minden fogyasztónál tudják visszakapcsolni, ivóvíz azonban már minden településen van.
Az igazgatóhelyettes hozzátette, hogy a helyreállítást jelenleg is végzik a szakemberek, akiknek Nyírcsászári környékén van a legnehezebb dolguk, mivel az erdők vonalában húzódó elektromos vezetékek sok helyen elszakadtak.
Balkányban már folyik a csapokból a víz, a településnek viszont komoly szennyvízproblémái vannak - mondta Pálosi László polgármester csütörtök délelőtt az MTI érdeklődésére.
Mint hozzátette, az átemelő szivattyúk nem működnek, a szennyvíz szivattyúzására pedig csak egy áramfejlesztőt tudnának beállítani. Az önkormányzati vezető ezért arra kérte lakosságot, hogy lehetőleg ne használják a WC-ket, illetve a szennyvízrendszert.
"Ha ma délig nem lesz áram, az tragédiát okoz, ki fog csapni a szennyvíz Balkányban" - fogalmazott Pálosi László. Úgy vélte, hogy az áramszolgáltató nem fogja fel, milyen súlyos a helyzet, "nem veszi észre" a problémát.
Szakolyban hasonlóak a gondok: víz van, áram még nincs, s a település jegyzője szerint csütörtök estig a legjobb esetben is csak a község egyes részein állhat helyre a szolgáltatás.
Nánássy Elek közlése szerint sok eldőlt villanyoszlopot még nem állítottak fel, az épen maradtak többségén pedig lóg a vezeték. Mint mondta, a önkormányzat a károk összeírásán dogozik, a tűzoltók pedig továbbra is a viharkárok felszámolását végzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


