Lezúdult a víz
Árvíz - Csónakkal mentették az embereket Igar-Vámon
Csónakkal mentették az embereket a Fejér megyei Igar község Vám településrészén, ahol a szerdára virradó éjszaka lezúdult, nagy mennyiségű csapadék ismét tetemes károkat okozott.
2010.06.16 11:03MTIA településrész alacsonyan fekvő területén, a Kossuth utcában mintegy 10 lakóházat veszélyeztet az áradat.
A víz elöntötte a pincéket, s befolyt a lakásokba. Az ott élőket a katasztrófavédelem és a tűzoltóság szakemberei csónakokkal mentették ki, s szállították az ideiglenes szálláshelyként szolgáló közösségi házba - mondta a falu jegyzője az MTI-nek. Gerzsei Jánosné hozzátette, hogy a lezúduló áradat "felgyűrte" a Dózsa György utca aszfaltját, s befolyt a művelődési ház 120-130 centiméter magasan levő ablakain.
A szőlőhegyi településrészen állatokat sodort el a víz. Tolna megye felől nem lehet megközelíteni a települést, s a 64-es főút Fejér megyei része is két helyen le van zárva a vízátfolyások miatt. A 64-es főút felől a településre vezető utat lezárták, csak a mentésben részt vevőknek engednek szabad bejárást - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a mentésben a sárbogárdi rendőrkapitányság állományának tagjai segítenek, de az illetékes rendőri vezetők további átcsoportosításáról intézkedtek.
A három településrészből álló, 1050 lelkes községet május 30-án már elöntötte az áradat, akkor mintegy 50 lakóházat öntött el a víz. A károk mértékére jellemző, hogy csak az önkormányzati utakban 81 millió forint értékű kár keletkezett.
A hátrányos helyzetű község mintegy 30 millió forintos forráshiánnyal, mintegy 150 millió forintos költségvetésből gazdálkodik, a helyreállítást saját büdzséjéből képtelen lenne finanszírozni.
Kiöntött a Berek-patak, útlezárás Somogyfajszon
Kiöntött a Berek-patak a szerda reggel lehullott, nagy mennyiségű eső miatt, ezért le kellett zárni a Somogyfajszon átvezető, 6703-as jelű utat - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A patakból kiömlő víz a falu központját árasztotta el, egy veszélyeztetett házat a katasztrófavédelem szakemberei homokzsákokkal vettek körül, hogy megóvják, több udvarból pedig az állatokat mentik a tűzoltók közreműködésével - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Bíró Gábor elmondta: ha nem lesz újabb eső, akkor a patak várhatóan rövid időn belül visszahúzódik a medrébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


