Tetőket tépett le, fákat csavart ki a vihar
Képek: orkánnal köszönt el a kánikula - hatalmas károk országszerte
Egy egész utca lakóházainak tetejét vitte el az orkánerejű szél a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakolyban; a településen jelenleg nincs áram, a kár a becslések szerint több száz millió forint is lehet. Jégeső és szélvihar söpört végig hétfő délután Újszászon, az orkánerejű szél akác-, fenyő- és diófákat tört ketté, csavart ki tövestől. Károk mindenütt.
2010.06.14 18:45MTIEgy egész utca lakóházainak tetejét vitte el az orkánerejű szél a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakolyban; a településen jelenleg nincs áram, a kár a becslések szerint több száz millió forint is lehet.
"Borzasztó a helyzet" - így jellemezte Szakoly jegyzője hétfő kora este az MTI tudósítójának a vihar utáni helyzetet.
Nánássy Elek elmondta: a 2800 lakosú községben példátlan károkat okozott a szél, volt olyan utca, ahol az összes házat megrongálta, teljesen letépte azok tetőszerkezetét.
Az önkormányzati tisztségviselő szavai szerint "a könyvtár és a teleház gyakorlatilag megszűnt létezni", a legnagyobb gondot azonban mégis az jelenti, hogy a településen nincs áram.
Az elektromos vezetékek lógnak az oszlopokról, a mobilkommunikáció akadozik, a hűtők nem működnek, az emberek nem tudják hűteni az élelmüket.
A jegyző hozzátette: emiatt egyetlen boltot sem engedtek bezárni, az összes szárazárut kiosztják a fedél nélkül maradt emberek között, de mindez valószínűleg így sem lesz elegendő.
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak, végzik az útra dőlt fák eltávolítását, a házak mentesítését. Nánássy Elek szerint a közeli Biriben ennél valamivel jobb a helyzet, de két településen a károk mértéke még az első, durva becslések szerint is több száz millió forint lehet.
A hétfő délutáni vihar után estig huszonnyolc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településről érkezett kárbejelentés a nyírségi katasztrófavédelmi igazgatóságra.
Nyírbátor környékén mintegy 50 lakóház teteje sérült meg
Nyírbátor környékén mintegy 50 lakóház, illetve több középület teteje sérült meg a hétfő délutáni viharban, s a város egy időre megközelíthetetlenné vált az utakra döntött fák miatt - közölte Nagy Imre, a nyírbátori tűzoltóság parancsnoka az MTI-vel.
Az orkánszerű szél tetőket bontott meg, kéményeket, tűzfalakat döntött le Nyírbátorban, Nyírbélteken, Encsencsen, Kislétán, Nyírgyulajban és Máriapócson - mondta az alezredes. Hozzátette: a legnagyobb kár a nyírbátori Bethlen Gábor Szakközépiskola épületében keletkezett, ahol a megrongálódott tető alatti térben tartott számítógépek egy részét is tönkre tette az eső.
A parancsnok tájékoztatása szerint már megkezdték a megrongálódott tetejű házak ideiglenes lefedésére az előkészületeket. A a nyírbátori tűzoltóknak az esti és éjszakai órákban segítenek a nyíregyházi, valamint a mátészalkai egységek is a munkálatoknál.
Nagy Imre megjegyezte: Nyírbátorban berendelték a szabadnapos tűzoltókat is szolgálatra, s elsőként az utakra döntött fákat távolították el az egységek, hogy a közlekedést legalább egy nyomon lehetővé tegyék.
A tűzoltók a hétfő esti órákban a tetőfedés mellett az elöntött pincékből szivattyúzzák a vizet Nyírbátor környékén, ahol az orkánszerű széllel járó viharból hatalmas eső is hullott.
Villanyoszlopokat és fákat döntött ki a hajnali vihar a Csongrád megyei Tömörkényen. (fotó: MTI)
Tövestől csavart ki fákat az orkánerejű szél Újszászon
Jégeső és szélvihar söpört végig hétfő délután Újszászon, az orkánerejű szél akác-, fenyő- és diófákat tört ketté, csavart ki tövestől - közölte a Szolnoki Tűzoltóság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Erdélyi Tibor tájékoztatása szerint folyamatosan érkeznek a lakossági kárbejelentések a tűzoltóság hírközpontjába. A tűzoltók motoros láncfűrésszel, létráról távolítják el a lakóházakra, melléképületekre, légvezetékekre dőlt fákat, délután öt óráig összesen 26 esetben kellett beavatkozniuk.
A károk felszámolásán több járművel 19 tűzoltó dolgozik jelenleg is. A megyeszékhely tűzoltóitól a Kőtelken működő önkéntes tűzoltó egyesület is segítséget kért a délutáni felhőszakadás miatt.
Kőtelek több utcájában lakóházakat veszélyeztet a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék. A helyi tűzoltók két szivattyúja mellett a szolnoki tűzoltóegységek három vízátemelő szivattyúja segíti a vízeltávolítást.
A munkálatok várhatóan ezen a településen is a késő esti órákban fejeződnek be.
Egy nő fejére húzza kardigánját az eső ellen a XVII. kerületi Szentmihályi úton. (fotó: MTI)
Házakat és iskolát rongált meg a viharos szél Újfehértón
Házak tetejét vitte le, és fát borított egy iskolaépületre a viharos szél Újfehértón. Személyi sérülés nem történt; a tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán.
A mályváskerti iskola épületére egy hatalmas fenyőfa borult rá, a város déli részén pedig több tetőt tépett le a hétfő délutáni viharos erejű szél. Mátyás B. Szabolcs, a település jegyzője a helyszínen az MTI tudósítójának azt mondta, hogy a városrészben több lakóház tetejét vitte el a szél, az esővíz pedig az óvoda épületébe is beszivárgott.
A szél emellett több tucat ház tetejéről sodorta le a cserepet és a palát, s több kéményt a szomszédos telkekre döntött.
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak; a lakók kárbejelentéseit az is nehezítheti, hogy a mályváskerti városrészben még mindig nincs áram, és a mobilhálózat is akadozva működik.
Személyautó halad az eső miatt vízzel borított XVII. kerületi Szentmihályi úton. (fotó: MTI)
Balkányban mintegy kétszáz házra kell ideiglenes tető
A gyors felmérés szerint Balkányban mintegy kétszáz házra kell ideiglenes tetőként fóliát helyezni a hétfő délutáni vihar után - közölte Pálosi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros fideszes polgármestere az MTI-vel.
Kisebb-nagyobb mértékben sérült a többi lakóház is, a melléképületekről pedig jobb nem beszélni, hiszen több össze is omlott az orkántól - mondta az önkormányzati vezető. Hozzátette: a vihar után először a lakóépületekben keletkezett károkat igyekeztek felmérni a szükséges intézkedések megtételéhez, s azzal egy időben az utakról kezdték eltávolítani a kidöntött fákat, hogy a közlekedés megindulhasson.
A polgármester hétfő esti tájékoztatása szerint az utakon még ugyan mindig van kidőlt fa, de már minden utca járható legalább egy nyomon. A súlyosabban sérült lakóházak ideiglenes lefedéséhez a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól kértek segítséget, s várják a fóliaszállítmányt Nyíregyházáról, hogy még este és éjszaka elvégezzék a munkálatokat. Pálosi László még saccolásra sem vállalkozott a várost ért kár nagyságát illetően, úgy fogalmazott: "sok-sok millióról van szó".
Megjegyezte: az orkánszerű szél eltépte az elektromos vezetékeket is Balkányban. A szolgáltató cég, az E-ON helyszínen lévő szakemberei szerint jó ha két nap alatt helyre tudják állítani az áramszolgáltatást a szabolcsi városban.
Áram nélkül Téglás, egy ember súlyosan megsérült a viharban
Áram nélkül maradt Téglás a Hajdú-Bihar megyén végigsöprő, orkánszerű hétfői vihar után - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
Kiss Lajos tűzoltó zászlós tájékoztatása szerint a szél lesodorta a téglási református templom bádogborítását, s szinte minden második lakóházban kárt okozott. Nem csak a cserepeket bontotta meg a szél, de több házban a gerendázatot is megbontotta.
A tűzoltók fóliákkal takarják le a fedél nélkül maradt házakat - tette hozzá az ügyeletes, megjegyezve, hogy a vihar Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Téglás térségében okozta a legnagyobb károkat. Hajdúhadház mellett a 4-es számú főútra fák dőltek, a viharos szél deréknyi vastagságú fákat csavart ki több helyen tövestől - tapasztalta az MTI tudósítója.
Hajdú-Bihar valamennyi tűzoltója a kárelhárításon dolgozik, eddig más megyéből nem kellett segítséget kérni - mondta el az MTI érdeklődésére a katasztrófavédelmi ügyeletes.
A mentőszolgálat mentésvezetője azt közölte, hogy Tégláson súlyosan megsérült egy férfi, amikor tetőcserepet vágott a fejéhez a szél; a debreceni Kenézy Kórház traumatológiájára szállították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


