Szökne, rejtőzne
A rács mögött tartanák Hagyót
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kezdeményezte az ügyészség - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
2010.06.14 17:14MTIA további három hónapra szóló hosszabbításra még pénteken tett indítványt az ügyészség - mondta a szóvivő.
Hagyó Mikóst, akit a BKV-ügyben gyanúsítottak meg, május 17-én helyezték előzetes letartóztatásba. Az ügyészség azért kezdeményezte a volt országgyűlési képviselő előzetesének további három hónappal történő meghosszabbítását, mert a hatóság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye.
A BRFK korábbi tájékoztatása szerint Hagyó Miklóst azzal gyanúsítják, hogy közvetlenül vagy közvetítőin - H. Éván, L. Ottón és H. Ivánon - keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek.
Májusban szintén előzetes letartóztatásba helyezte a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét, és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert is.
Kapcsolódó írások:
- Demszky szerint, ha komolyabban vizsgálja a Hagyó-ügyet, működésképtelenné tette volna Budapestet
- Hagyó szökni készült a rendőrség elől
- Úgy is elkobozhatják Hagyó ingatlanjait, ha már eladta
- BKV-ügy - előzetes letartóztatásba helyezték Hagyó Miklós volt szóvivőjét
- Tóth Gábor: a fővárosi bűncselekmények elkövetési módszerei megegyeznek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


