Vesztegetés, korrupció, bűnpártolás
Egymilliót kért a korrupcióval megvádolt ügyész a vádlottaktól
Egymillió forintot kért a korrupcióval vádolt egykori ügyész, Varga Gergely a bíróság folyosóján egy ügy vádlottjaitól azért, hogy ne juttassa őket börtönbe - erről tanúként vallottak az ügyész büntetőperében hétfőn a Fővárosi Bíróságon a másik ügy vádlottjai.
2010.06.14 16:51MTIEgyikük tanúként elmondta, hogy két éve a Pesti Központi Kerületi Bíróság folyosóján a tárgyalás előtt odalépett hozzá és társához az ügyész, Varga Gergely azzal, hogy ha fizetnek neki fejenként egymillió forintot, akkor felfüggesztett, vagy az addig előzetesben töltött tíz hónapnál nem hosszabb letöltendő szabadságvesztést indítványoz perbeszédében.
A rablással, kifosztással és más bűncselekményekkel vádolt két férfi azonban elhárította az ügyész ajánlatát. Egyikük hétfőn a bíróságon elmondta, hogy azért, mert egyfelől bíztak felmentésükben, másfelől pedig úgy vélték, hiába mondanák el a történteket, egy ügyésszel szemben úgysem adnának nekik hitelt a hatóságok.
"Nézze! Ő egy ügyész, én egy utolsó senki. Orvosok között dolgozom, véd- és dacszövetség van itt is, ott is" - mondta a bírónak a volt egészségügyi dolgozó arra a kérdésre, hogy miért csak több mint egy év múlva - akkor, amikor Varga Gergely már előzetes letartóztatásban volt vesztegetés gyanújával - fordultak a nyomozó ügyészséghez.
A két férfi az ügyész ajánlatának elhárítása után első fokon sokéves szabadságvesztést kapott, a Fővárosi Bíróság azonban ezt másodfokon hatályon kívül helyezte, és az ügyben új elsőfokú eljárást rendelt el.
A megvádolt ügyész hétfőn a Fővárosi Bíróságon - ahogy a vádak túlnyomó többségét, úgy ezt is - tagadta, és állította, hogy szóba sem állt a két férfival; szembesítésük a tárgyaláson eredménytelen maradt. A nyolc hónapja előzetes letartóztatásban lévő Varga Gergely a tucatnyi vádbeli korrupciós cselekmény, minősített vesztegetés, hivatali visszaélés, bűnpártolás miatt halmazati büntetésként a törvény szerint akár tíz évnél is súlyosabb szabadságvesztést kaphat, amennyiben a vádak bebizonyosodnak.
Az MTI által megkérdezett jogászok nem emlékeztek hasonló ügyre, ahol ilyen súlyos bűncselekmény vádjával állt volna bárki is Magyarországon bíróság előtt ügyészi tevékenységével összefüggésben. A korrupcióval megvádolt ügyész büntetőpere várhatóan tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon szerdán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06