A Fidesz elnöke akcióhősnek érzi magát
Orbán nagyra becsüli a köztársasági elnököt - a mostanit és az előzőeket is
A köztársasági elnöki poszt nem az alkotó energiák és a cselekvő elszánás helyszíne, hanem a nemzeti egység megtestesítése, amely időnként lassú, megfontoltabb mozdulatokat igényel - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az ATV Esti Frizbi című műsorában vasárnap este arra a kérdésre, hogy miniszterelnök, vagy köztársasági elnök lenne-e szívesebben.
2008.03.03 06:41MTI"A köztársasági elnököt, a mostanit is, meg az előzőeket is mindig nagyra becsültem és olyan személyiségeknek láttam, akik messze fölöttem állnak. Tehát ebben a pillanatban az egy nagyobb presztízsű, vagy nagyobb tekintélyű emberek számára fenntartott hely" - tette hozzá.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy "onnan akcióhősök nem jönnek a magyar politikába és én pedig még elég jó erőben érzem magam ahhoz, hogy akarjak valamit tenni, változtatni, javítani, hozzáadni."
Orbán Viktor a könnyed hangulatú beszélgetős műsorban - amelyben egyebek között a családjáról is beszélt -, azt mondta, hogy sokszor hiányzik az önirónia, a szellemesség a magyar politikából; az "provinciális, poros, állandóan a saját igazát bizonygatja, mókuskerékszerűen körbeforog."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


