Az ex-miniszterelnök optimista
Orbán Viktor nem számol a népszavazás sikertelenségével
Orbán Viktor nem számol azzal, hogy a március 9-i népszavazás sikertelen lesz; a Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában a részvételről szólva azt mondta, a baloldal jövője a tét.
2008.03.01 10:54MTIA legnagyobb ellenzéki párt vezetője a kormányt bírálva úgy fogalmazott: "egy gyűlöletkampányt bármilyen gyülevész társaság végig tud csinálni". Orbán Viktor azt hangoztatta: a kormányzás arról szól, hogy munkához kell juttatni a munkanélkülieket, sikerre kell segíteni a kis-és középvállalkozásokat és képzettebbé tenni az új nemzedékeket.
A Fidesz elnöke szerint ha elsöprő lesz a részvétel a népszavazáson, akkor az "elsöprő következményekkel" is jár majd. Annak a véleményének adott hangot, hogy "a baloldal jövője a tét". Véleménye szerint a baloldal cserbenhagyta azokat, akiket addig képviselt, és "dogmatikus irányba fordult".
Azt mondta: "Ez az újbaloldali öndefiníciós kísérlet, amely végigsöpört az Egyesült Államokon, Nagy-Britannián, Németországon, Lengyelországon, a baloldalra nézve mindenhol tragikus következményekkel járt".
Hasonló sors várhat magyar társaikra is - fűzte hozzá. Orbán Viktor azt hangoztatta: "a milliárdosokat középpontba állító politikával" nem lehet helyettesíteni a nyugdíjasokat, a kisembereket, a leszakadókat segítő politikát. A Fidesz elnöke szerint a kérdés most az, lesz-e Magyarországon olyan baloldal, amelyik megint az emberek felé fordul és néppártként viselkedik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


