Segítség az árvizi védekezésben
Orbán: a kormány minden segítséget megad az árvízi védekezéshez
A kormány minden segítséget meg fog adni az árvízi veszély elhárításához - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben, ahol a kormány 29 pontos akciótervének ismertetése előtt először az árvízi védekezésről tájékoztatta a képviselőket.
2010.06.08 15:37MTIA kormányfő napirend előtt azt mondta, minden korábbi ismeretüket meghaladó magas vízállás alakult ki Észak-Magyarországon, hat megyében kellett elrendelni veszélyhelyzetet. Hozzátette: sokan kényszerültek otthonaik elhagyására.
Kijelentette, a kormány minden segítséget meg fog adni a veszély elhárításához és az emberhez méltó élet feltételeinek újbóli megteremtéséhez. "Senkit sem hagyunk az út szélén" - fogalmazott. Emlékeztetett, az előző Fidesz-kormány már kényszerült arra, hogy a Tisza által elöntött területeket újjáépítse.
Orbán Viktor elmondta, az együttérzés, a szolidaritás és a segítség kinyilvánításán túl köszönetet mond mindenkinek, aki részt vett az árvízi védekezésben, akár pénzzel vagy energiával. A miniszterelnök köszönetet mondott a helyi polgármestereknek, a vízügynél, a rendőrségnél dolgozóknak, a hadsereg katonáinak is.
Elmondta, hogy a kormány a büntetés-végrehajtás területéről is rendelt ki embereket a védekezéshez, részben a fogvatartottak őrzőit, részben pedig azokat, akik enyhébb súlyú bűncselekményeket követtek el. Kijelentette: senki sem szökött meg a rabok közül, sőt elől jártak a munkában.
Mint mondta, egy értékelő tanulmány keretében a kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy ez a vészhelyzet az államszervezet mely pontjainál mutat rá gyengeségekre, hol kell megerősíteni az államot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


