Nemzeti ügy - pocakbavalóból
Egyetlen manccsal sem lehet rátenyerelni a magyar libamájra
A libamáj nemzeti ügy, ezért immár másodszorra rendezték meg a Libamáj Fesztivált Orosházán - erről is szólt a Hajnal - Táj műsora. Hiába tör borsot még mindig a Négy Mancs a libások orra alá - ők ínycsiklandó receptekkel próbálják a vevőket fogyasztásra bírni.
2010.06.08 12:05MR1- KossuthFolytatódik a küzdelem a libamájért- és ellen. Kampányfilm készül a libamáj népszerűsítésért. A népszerűsítés egyik jó eszköze a kóstoltatás. A múlt hétvégén rendezték a második Libamáj Fesztivált Orosháza-Gyopárosfürdőn.
A Négy Mancs minden eszközt bevet, hogy zavart okozzon, a még talpon maradt hazai libások között, mondta a Magyar Lúd Szövetség elnöke, Papp Lajos a rendezvényen. A Négy Mancs szerinte megosztó politikát folytat, nem tárgyal az érdekképviseletekkel, és ezzel az ügyesnek mondható politikával akarja megosztani az ágazatot - vélte.
A gond, hogy a különböző háttéralkuk során, a nem túl humánus piaci magatartással a szervezet olyan partnereket talál, akiknél képes megosztani, vagyis maguk a lúdtenyésztők között is ellentétek alakulnak ki. Az elnök azt ígérte, hogy egy, vagy két héten belül a szervezet meghozza döntését, hogy miként válaszoljon az újabb támadásokra. Az egyik gazda hajnali műsorunkban elmondta, rengetegen felhagytak a libatenyésztéssel az akciók után, az egyik községben korábban hétszázan tömtek libát, mára tíz család maradt akik ezzel foglalkoznak. A gazda szerint már nem éri meg ezzel foglalkozni, de bíznak a politikusokban, hogy mint fogalmazott, az a szemlélet alakuljon ki, hogy magyar ember magyar húst egyen, magyar feldolgozó pedig magyar húst dolgozzon fel.
A Magyar Lúd Szövetség tárgyalna a Négy Manccsal, és a folyamatos támadások ellen rövidfilmet készíttek, hogy eloszlassák az állatvédő szervezet által világgá kürtölt magyar libatenyésztésről szóló tévhiteket.
A szervezet szerint a hazai libamáj továbbra is különlegesség, nemzeti érték, amelyre nem lehet egyetlen manccsal sem rátenyerelni – közölte Papp Lajos. A filmben azt próbálják bebizonyítani, hogy szabályosan járnak el a libatömés és a libatépés során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


