"Károlyi dicstelen és magyargyűlölő"
A Jobbiknak nem tetszik Károlyi Mihály szobra - letakarták
Jobbikos politikusok néhány percre - egy fekete lepellel - jelképesen "eltűntették" Károlyi Mihály szobrát a Parlament melletti téren; végső céljuk a szobor végleges száműzése a közterületről.
2010.06.03 14:29MTICzeglédi János, a Jobbik budapesti elnöke a szobor letakarása előtt újságíróknak elmondta: a Parlament tőszomszédságában nem lehet helye egy olyan ember szobrának, aki nagy szerepet játszott a trianoni területcsonkításban és a nagyhatalmak terrordiktátumának sikerében. Mint mondta, a Jobbik, mint a "nemzeti lelkiismeret képviselőjeként is fellépő politikai erő" azon lesz, hogy száműzze a közterületekről azokat a mementókat, amelyek a magyar nép sorstragédiáját előidéző embereket, politikai személyiségeket ábrázolnak.
Czeglédi János úgy fogalmazott, "Károlyi Mihály dicstelen és magyargyűlölő tevékenysége hozzájárult a Tanácsköztársaság hírhedté vált magyarellenes progromrendszerének 133 napig tartó véres rémuralmához is".
Hegedűs Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta, a trianoni békediktátumot Károlyinak "köszönheti" az ország.
Van-e még egy olyan ország, amely saját nemzetrontójának emel szobrot az ország háza mellett? - tette fel a kérdést, egyben közölte, kezdeményezni fogják, hogy a szobor véglegesen eltűnjön a térről és a budatétényi szoborparkban kapjon méltó elhelyezést.
A Károlyi-szobor eltávolítását mind a parlamentben, mind az V. kerületi közgyűlésben kezdeményezik majd. Ez a céljuk a budapesti Szabadság téren lévő szovjet emlékűvel is - tette hozzá Hegedűs Tamás, aki elmondta, a szovjet emlékmű helyére visszaállítanák a Trianon-emlékműcsoportot.
A sajtótájékoztató után a politikusok a fekete leplet levették Károly Mihály szobráról, amelyet Varga Imre készített, és 1975-ben, Károlyi születésének századik évfordulóján állították fel a Parlament közelében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


