Orbánékat zsarolná a Jobbik?
Ha a Fidesz nem segít, a Jobbik új gárdát alapít
A Jobbik nem mondott le a Magyar Nemzeti Gárda létrehozásáról, és számít a feloszlatott Magyar Gárda tagjainak részvételére is. Előfordulhat, hogy egyik gárda váltja a másikat.
2010.05.28 07:39Népszabadság Online„Államilag felállítunk egy tartalékos erőt, a Magyar Nemzeti Gárdát, amely alkalmas a hadsereg folyamatos támogatására és az utánpótlás biztosítására, valamint a hátország fontos objektumainak védelmére”, olvasható a Jobbik programjában.
A párt elképzelése szerint a nemzeti gárda polgár- és katasztrófavédelmi feladatokat látna el, minősített időszakban – értsd: háborús helyzetben – a honvédség alárendeltségébe kerülne. Vona Gábor pártelnök megnyilvánulásaiból egyértelmű: a Jobbik annak ellenére sem tett le az új – a „háborúban katona, békében civil” elvet követő – szervezet megalakításáról, hogy ehhez elengedhetetlen lenne a parlamenti túlsúllyal bíró Fidesz támogatása.
Legalábbis akkor, ha valóban „államilag” létrehozott „tartalékos erőről” beszélünk.
A beígért jobbikos törvényjavaslat a Magyar Nemzeti Gárda megalapításáról még nem készült el, de tulajdonképpen mindegy is: nyilvánvaló, hogy a Fidesz elutasítja a tervet. És nyilvánvaló az is, hogy a Jobbik ezt pontosan tudja.
Mit lehet tenni?
Ha nem működik az állami vonal, akkor – igaz, kétségkívül szűkebb mozgástérrel – marad a civil mozgalom. A Jobbik programja világossá teszi, hogy az elképzelt Magyar Nemzeti Gárdában számít a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda tagjaira, akik úgymond „a legnehezebb helyzetben is képesek és készek a haza védelmére”.
Volner János, a Jobbik képviselője kérdésünkre nemrégiben kijelentette: mindenképpen meg fogják találni a módját annak, hogy a gárda tovább létezzen. Kiss Róbert gárdafőkapitány hozzátette, hogy valamikor a nyáron – várhatóan július közepén – nagyszabású rendezvényen hozzák nyilvánosságra, milyen formában szeretnék működtetni a Magyar Gárdát.
Elképzelhető tehát, hogy egyik gárda váltja a másikat: a megszüntetett Magyar Gárdát a jogilag nehezen megfogható Magyar Nemzeti Gárda. Kiss Róbert erről most nem kívánt nyilatkozni, ahogyan Szabó Gábor jobbikos képviselő, választmányi elnök sem. Mások név nélkül megerősítették, hogy létezik ilyen elképzelés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


