Gyűlöletbeszéd, három csapás
Az szocik holokausztoznának a Btk.-ban
A szocialista Bárándy Gergely szerint indokolt lett volna a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításának szövegében szerepeltetni a holokauszt kifejezést. Jelezte ugyanakkor, azzal egyetért, hogy a törvényjavaslat a nemzeti szocialista rendszerek által elkövetett népirtás mellett kiterjed a kommunista rendszerek által elkövetettre is.
2010.06.01 19:16MTIAz Országgyűlés kedden szavazott a Btk.-módosításhoz benyújtott módosító indítványokról. A törvényjavaslat úgy változtatná meg a Btk.-t, hogy három év szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt, aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel.
A törvényben jelenleg az szerepel, hogy az követ el bűntettet, aki a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel.
Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta: fontosnak tartotta volna, hogy szerepeljen a törvényszövegben a holokauszt kifejezés, ezért módosító indítványt is benyújtott, amelyet nem támogatott az Országgyűlés. A szocialista politikus szerint a holokauszt más mindegyik másik népirtáshoz képest, ezt egy állam szervezte egy teljes népcsoport kiírtására és azt üzemszerűen végezték, ilyen még egy nem volt a történelemben. Indokolt lett volna, hogy ha ezt a törvény is nevesíti - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta, nem látja akadályát és korábbi javaslatukkal is megegyezik az, hogy a kommunista önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadása is bekerül a tilalmazott magatartások közé.
Hozzátette: sokkal teljesebbnek tartaná, ha általában szabályoznák és szankcionálnák a gyűlöletbeszédet. Bárándy Gergely közölte: a frakció nem támogatja jövő héten zárószavazásra kerülő Btk.-módosítást annak többi, az úgynevezett "három csapásra", illetve a középmértékes büntetésre vonatkozó részei miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


