Trianoni emlékülés június 4-én
Kedden lehet faggatni az Orbán-kormány minisztereit
Kétnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés: hétfőn és kedden is szavaznak a képviselők törvényjavaslatokról, kedden az új parlament először tart interpellációs időszakot. Június 4-én, pénteken a parlamenti trianoni emlékülés után a Szent István Bazilikában ökumenikus istentiszteletet lesz.
2010.05.27 11:12MTIMátrai Márta, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a házbizottság csütörtöki ülése után közölte: hétfőn szavaz az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatról. A pénteki, a trianoni békeszerződés aláírásának kilencvenedik évfordulóján tartott emlékülés menetrendjéről elmondta, az ülés délután fél ötkor kezdődik, köszöntőt mond Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, majd Sólyom László köztársasági elnök beszéde hangzik el.
Ezt követően a házelnök felolvassa a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Az emlékülésen felszólal Német László nagybecskereki megyéspüspök is - folytatta Mátrai Márta, hozzátéve: az ünnepi ülés után a Bazilikában a történelmi egyházak képviselői mondanak beszédet. Hétfőn a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatról szóló zárószavazás mellett további három - az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló határozati javaslathoz, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásról szóló előterjesztésekhez - benyújtott módosító indítványokról is döntenek.
Kedden is szükség lesz a határozatképességre - fűzte hozzá a fideszes politikus, jelezve: akkor döntenek a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt módosító javaslatról és szavaznak egyebek közt a Btk.-hoz, a közoktatási, valamint a közterületi parkolásról szóló törvényekhez benyújtott módosító indítványokról.
Ekkor lesz az első interpellációs időszak is: interpellációk, azonnali kérdések, kérdések hangzanak majd el az Orbán-kormány minisztereihez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06