"Gyalázatos népszavazásról" beszélt L.Simon
Fidesz: meg kell próbálni megérteni a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiáját
A trianoni emléknappal kapcsolatos törvényjavaslat arról szól, hogy meg kell próbálni együtt megérteni a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiáját - mondta a Fidesz vezérszónoka a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló előterjesztés általános vitájában pénteken az Országgyűlésben.
2010.05.21 13:04MTIL. Simon László kijelentette, meg kell próbálni számot vetni a békediktátum által okozott jogi, politikai, gazdasági és lélektani problémák megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és a más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkozzanak.
Leszögezte, hogy a beterjesztők ezzel a törvénnyel is hozzá kívánnak járulni a Kárpát-medencében élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez és a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez.
Azt mondta, miután törvény a trianoni döntés kilencvenedik évfordulóján lép hatályba, felerősíti az évforduló, illetve a kettős állampolgárság körüli nemzetközi figyelmet. L. Simon László azt mondta, hogy az elmúlt évtizedekben, de különösen a szocialista diktatúra idején az elhallgatással, a problémák és a bűnök szőnyeg alá söprésével csak tetézték a bajt. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy javaslatuk önkritikus, figyelembe veszi a szomszédos nemzetek érzékenységét, miközben kerüli mind az önsajnálatot, mind az öndicséretet.
Kijelentette, hogy "ezzel a törvénnyel emléket állítunk hazájukhoz és nemzetükhöz mindig hű magyar őseinknek, magunkhoz öleljük méltatlanul eltaszított testvéreinket, megtiszteljük a szomszédainkat, példát adunk gyermekeinknek és utódainknak, mert a jövő felé kell fordulnunk" - mondta a vezérszónok.
Véleménye szerint a törvény arra is lehetőséget teremt, hogy a magyar külpolitika és az országképet alakító kormányzati kommunikáció is új irányba induljon el. Közölte, az elmúlt húsz évben sem sikerült a jogos fájdalmat feldolgozva a nemzetet lelkileg és szellemileg egyesíteni. Kijelentette, hogy 2004. december 5-e "gyalázatos népszavazása nemcsak testvér és testvér közé vert éket, hanem az anyaország külpolitikai mozgásterét és erejét is nagy mértékben csökkentette, ezt kell visszafordítanunk" - hangsúlyozta L. Simon László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


