Savtartályok tartják a töltést Edelényben
Lassú apadás, Győr felé már járható az M1-es
Az árhullám lassan vonul le a Sajón, a Hernádon és a Bódván. Edelényben savtartályokkal próbálják megtartani a töltést. Hajnalban megnyitották az M1-es autópálya jobb pályáját Hegyeshalom felé. Az árvíz egyre kevesebb szakaszon nehezíti a vasúti közlekedést.
2010.05.21 09:44MR1- KossuthA Tisza felső szakaszát és a Bodrogot leszámítva mindenütt apadnak az észak-magyarországi folyók, Borsodban, a Bódva mentén azonban még mindig kritikus a helyzet, mert nagyon lassan csökken a vízszint. Jakus György, az Országos Műszaki Irányító Törzs törzsvezető helyettese az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, hogy Szendrőnél és Edelénynél 24 óra alatt alig három centit apadt a folyó.
A legnagyobb gond az, hogy a Bódva mellett nincs kiépített árvízvédelmi rendszer, az ideiglenes töltések pedig átáztak, nehezen bírják a víz nyomását.
Az elmúlt 24 órában országszerte mintegy hatezren dolgoztak a gátakon, eddig több mint egymillió homokzsákkal erősítették meg a töltéseket.
Savtartályok tartják a töltést Edelényben
Edelényben savtartályokkal próbálják megtartani a töltést. A kazincbarcikai BorsodChemtől kapott egy köbméteres tartályokat beviszik a vízbe, megtöltik őket, így azok utána egy tonnát nyomnak. Egyelőre 95 üres savtartály érkezett a településre, de Molnár Oszkár polgármester szerint legalább háromszázra lenne szükség, hogy a kritikus szakaszon megfelelő védelmet tudjanak belőle kiépíteni.
Félig már nyitva az M1-es
Megnyitották hajnalban az M1-es autópálya jobb pályáját, vagyis a Hegyeshalom felé autózók - sebességkorlátozás mellett - használhatják a sztrádát. A Budapest felé tartókat továbbra is a 1-es főútra terelik Győr és Komárom között. A sztrádát azért zárták le, mert az árvíz alámosta a pályát, és az egy darabon beszakadt. Folyamatosan dolgoznak a helyreállításon, mert a pünkösdi hétvégén szeretnék megnyitni a pálya mindkét oldalát. Tegnap óriási dugók alakultak ki a környező utakon, főleg az 1-es főúton a terelések miatt.
Lassan helyreáll a rend a síneken
Egyre kevesebb szakaszon nehezíti az árvíz a vasúti közlekedést. A dunántúli vonalakon fokozatosan javul a helyzet. Az ország északi részén, főleg Miskolc térségében azonban még gondot okoz az árvíz. Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely valamint Jászapáti és Vámosgyörk között vonatpótló buszok viszik az utasokat. Több szakaszon késésekkel kell számolni, mert a vízátfolyások miatt csak a megszokottnál lassabban haladhatnak a szerelvények.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06