"Ne engedjen az MSZP zsarolásának"
A Jobbiknak továbbra is kell a nemzetbiztonsági bizottságra
A Jobbik továbbra is igény tart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetésére - közölte Vona Gábor, a párt elnöke, miután véget ért a parlament alakuló üléséről szóló frakcióközi egyeztetés pénteken.
2010.05.14 12:28MTI/ ma.huVona Gábor elfogadhatatlannak nevezte az MSZP azon igényét, hogy mind a költségvetési, mind pedig a nemzetbiztonsági bizottságot a szocialisták akarják vezetni.
Közölte: arra kéri Schmitt Pált, aki várhatóan házelnök lesz, hogy ne engedjen az MSZP zsarolásának, és hozzon felelős döntést. A politikus úgy fogalmazott: az MSZP maga a kirekesztő párt a magyar Országgyűlésben, hiszen 855 ezer embert akar kizárni a képviseleti demokráciából azzal a javaslatával, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságában a Jobbik sem elnöki, sem alelnöki, sem pedig bizottsági tagsági helyet ne kapjon.
Kérdésre azt mondta, ha a kétharmados többség úgy dönt, hogy a nemzetbiztonsági bizottságot végül az MSZP-re vagy adott esetben az LMP-re bízza, "azzal nem tudunk sajnos mit kezdeni", de úgy fogják értékelni ezt a lépést, hogy egy Fidesz-MSZP-paktum született a Jobbikkal szemben.
Hozzátette, a magyar demokrácia megcsúfolása lenne az a döntés, hogy a Jobbiknak nincs képviselője a nemzetbiztonsági testületben.
Vélemény: vihar egy pohár vízben
Vihar egy pohár vízben, hogy ha a Jobbik adja a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, akkor az nagy gond lenne a gyakorlatban. Hiszen ha nem adják az elnököt, akkor is tagként minden iratba belenézhet a jobbikos tag, tehát például abba is, hogy a gárda ellen milyen titkosszolgálati intézkedéseket tettek, tesznek, vagy tenni fognak. Például ki az a személy, aki beépült közéjük, már ha van ilyen persze.
Ez tehát nem "elnöki kérdés", hanem elvi, hogy hogy kerülhet a parlamentbe a gárdát pártoló párt.
Persze ha az előző kormányok nem lopták volna szét az országot, lehet ilyen gond nem is adódik, tehát az előző kormányoknak kellene levonni a konzekvenciát, nem pedig hisztizni az elkerülhetetlenen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


