Jobban jár a dolgozó, ha fizet
Dupla bér a BKV-nál: Bíróság kötelezheti a visszafizetést
Bírósághoz fordulhat a BKV, hogy visszaszerezze a bérek kétszeri utalása miatt keletkezett túlfizetést azoktól, akik esetleg megtagadnák az önkéntes visszafizetést - közölte a fővárosi közlekedési vállalat hétfőn az MTI-vel.
2010.05.11 10:19MTIA közlemény szerint feltehetően banki-informatikai hiba miatt körülbelül háromezer dolgozó kapott dupla áprilisi munkabért a BKV-nál. A hibát elhárították, és vizsgálatot rendeltek el - tették hozzá. Mint a vállalat közölte: a dolgozók "banki átutalással és személyesen" visszafizethetik a túlfizetés összegét.
A visszautalás költségét a cég állja, így nem érheti kár a BKV dolgozóit - fűzték hozzá a közleményben. "Azon dolgozók esetében azonban, akik esetleg a hivatalos felszólítás után sem juttatnák vissza a túlfizetett bért, a vonatkozó törvényi előírások figyelembevételével járunk el a túlfizetett összeg visszaszerzése érdekében" - hangsúlyozták.
Az MTI kérdésére a BKV azt közölte, hogy bírósághoz fordulnak, ha szükséges. Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az üggyel kapcsolatban elmondta: csütörtökön kezdték el utalni a kifizetéseket két számítógépről. Ezek egyike azt jelezte, hogy a program dolgozik, a másik viszont azt, hogy nem történt utalás. Emiatt újra elindították az utalást, így kapott dupla bért háromezer dolgozó.
A céget ezzel 446 millió forint kár érte. Hozzátette: miután észlelték a dupla kifizetést, azonnal leállították az összes utalást, így kerülhették el, hogy minden munkavállaló dupla fizetést kapjon. Bolla Tibor elmondása szerint jegyellenőr, menedzsmenti tag és járművezető is kapott dupla fizetést. Erről pénteken értesítették a dolgozókat, és közül többen már vissza is fizették a többletutalást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


