Több helyen már biztonsági őrt alkalmaznak
Háromnaponta éri inzultus munka közben az orvosokat és nővéreket
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) egységes és szervezett fellépést sürget az egészségügyi intézményekben elharapódzott erőszak ellen, ugyanis háromnaponta éri rendőri beavatkozással végződő inzultus munkavégzés közben az orvosokat, nővéreket - olvasható a keddi Népszabadságban.
2010.05.11 08:22Népszabadság OnlineA statisztikák szerint az év első negyedében 35 alkalommal, vagyis durván háromnaponta ért valamilyen támadás – garázdaság vagy testi sértés – orvost vagy ápolónőt. A pszichiátriai, a sürgősségi, a geriátriai, a gyermekosztályokon és a szakrendeléseken dolgozókat éri a leggyakrabban inzultus. Nincsenek biztonságban az orvosi várókban, illetve a folyosókon sem a fehér köpenyesek.
Az Európai Munkakörülmények Szervezet felmérései szerint az egyes szakmák közül az egészségügy a legveszélyeztetettebb a fizikai, valamint a pszichikai erőszak szempontjából. Hogy mennyire komoly ez a probléma, jelzi az is, hogy az MKSZ úgy érezte, foglalkozniuk kell vele.
A szakmai szervezet Harmat Györgyöt, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatóját kérte fel a helyzet "menedzselésére".
Szervezete azt szeretné elérni, hogy a közfeladatokat ellátók a jelenleginél jóval nagyobb védelmet kapjanak a társadalomtól, például a kórházi dolgozók bántalmazóinak legalább akkora legyen a büntetési tételük, mint a rendőrverőknek. A kórházszövetség ezen túl tréningekkel, illetve különféle "belsőépítészeti megoldásokkal" próbálja mérsékelni az orvosok és ápolók elleni agresszív viselkedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06