Június közepén érhet a Keleti pályaudvarra
Nekigyűrkőznek: ellindult a 4-es metró déli fúrópajzsa az utolsó szakaszra
Elindult a 4-es metró déli alagútfúró pajzsa hétfőn a Népszínház utcai állomástól, a szerkezet június közepén érhet a Keleti pályaudvari ideiglenes végállomásra.
2010.05.10 13:22MTIA DBR Metró Projekt Igazgatóság közlése szerint az alagútfúrást végző Bamco konzorcium az előre tervezett hat héthez képest négy hét alatt végzett a pajzsok felkészítésével és karbantartásával. Az északi pajzs néhány héttel később indulhat el és a tervek szerint július elején érhet a Keleti pályaudvarhoz.
Ezzel lezárulhat az első szakasz pajzsos alagútépítése. A déli pajzs április 12-én, északi párja 21-én érte el az utolsó előtti, Népszínház utcai állomást. Az előző, mintegy 450 méteres táv öt hét alatt épült meg, most ugyanennyi van hátra. Az utolsó szakaszon a Bamco nem számol jelentős nehézségekkel, csak a pályaudvar előtti 150 méteren kell jobban vigyázni, mert az agyagos talajból kavicsosba érkeznek a pajzsok. Klados Gusztáv projektvezető 2009 októberében, a Kálvin téri pajzsérkezéskor közölte, hogy mintegy 10 hónapot csúszik a metró kivitelezése, mert a Bamco az állomások készültségi foka miatt nem tudja kellően megközelíteni a pajzsokat. Így három hét helyett hat hetet terveztek karbantartásra. Ennek az ütemtervnek megfelelően a pajzsokat legkorábban nyár végére, ősz elejére várták a Baross térre.
A 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték el építeni, ekkor indult el az első pajzs a Kelenföldi pályaudvarról. A korábbi ütemtervek szerint a pajzsoknak már egy éve meg kellett volna érkezniük a Baross térre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


