Múzeumi mutyi
Csalni próbáltak a Vendégbarát Múzeum-pályázaton
Technikai visszaélések miatt érvénytelenítették a Vendégbarát Múzeum szavazás eredményét, ezért az érdeklődők május 13-ig a www.est.hu honlapon ismét leadhatják a voksukat.
2010.05.05 17:02MTIA korábbi felhívás alapján május 2-ig voksolhatott a nagyközönség kedvenc intézményeire. A szavazatok összesítése és a műszaki adatok kiértékelése alapján azonban alapos a gyanú, hogy az általánosan és nemzetközileg is elfogadott biztonsági intézkedések ellenére a voksolás során technikai visszaélések történtek.
A Vendégbarát Múzeum címre a pályázatot kiíró intézmények ezért úgy döntöttek, hogy a pályázatot eredménytelennek tekintik, és a szavazást regisztráció mellett megismétlik - közölte a Magyar Turizmus Zrt. kommunikációs irodája az MTI-vel. Az újraindított voksoláson május 13-án éjfélig döntheti el a nagyközönség, hogy melyik intézmény érdemli ki a 2010 Vendégbarát Múzeuma címet. Szavazni (www.est.hu/kult/vendegbarat_muzeumok/)továbbra is három kategóriában lehet: az évente 30 ezer látogató feletti, az évente 5 és 30 ezer látogatottságú, valamint az éves szinten 5 ezer látogató alatti kategóriában. Az ünnepélyes eredményhirdetés május 15-én lesz a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Múzeumi Világnap alkalmából rendezett Múzeumok Majálisán.
A Magyar Turizmus Zrt. - az Oktatási és Kulturális Minisztériummal, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal és az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságával közösen - 2007-ben indította útjára a Vendégbarát Múzeum Programot.
A kezdeményezés célja, hogy minél többen megismerjék azokat a múzeumokat, amelyek programkínálatuk bővítésével, újszerű, kreatív, interaktív bemutatási módszerek, formák bevezetésével, a látogatóknak élményt nyújtó elemek alkalmazásával segítik az ismeretek bővítését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


