Fekete autó újra, ellenünk a mi adónkból?
Újra működik e az AVH itthon? A nyílt levél válaszából majd kiderül
Esztergomban tartott előadást a Magyar Önvédelmi Mozgalom. A rendezvényen megjelentek szerint, az esztergomi rendőrség három nyomozója elvegyülve foglalt helyet a hallgatóság soraiban. Ki vagy kik voltak a megfigyelt célszemélyek? Nyílt levél Varga Ferenc Csaba esztergomi rendőrkapitányhoz.
2008.02.27 13:17ma.huKovács Géza, a Magyar Önvédelmi Mozgalom Tiszteletbeli Elnöke levelében arra kéri Varga Ferenc Csaba, esztergomi rendőrkapitányt, válaszoljon a feltett kérdésekre és vizsgálja ki az ügyet.
Íme teljes egészében a nyílt levél:
Tisztelt Rendőrkapitány Úr!
2008. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezésében Esztergom városában tartottunk előadást a Technika Házában. Dr. Morvai Krisztina volt a vendégünk, akinek az előadása telt házat vonzott.
A megjelent esztergomi polgárok viszont jelezték, hogy az esztergomi rendőrség három nyomozója elvegyülve helyet foglalt a hallgatóság soraiban, és érdeklődve hallgatta a politikai előadást. (A tanúk azonosítani tudják a megjelenteket!)
Amellett, hogy felháborodásunkat és tiltakozásunkat fejezzük ki a hónapok óta érezhető politikai nyomásgyakorlás miatt, pár dolgot szeretnénk tisztelettel megkérdezni:
1.) Munkájukat végezték-e az esztergomi nyomozók február 25-én, és ha igen, akkor kinek a megbízására, utasítására?
2.) Történt-e február 25-én a Technika Házában adatgyűjtés, készített-e az esztergomi rendőrség hang- és képfelvételt a Magyar Önvédelmi Mozgalom által szervezett előadáson?
3.) Ki vagy kik voltak a megfigyelt célszemélyek február 25-én? A rendőrség gyűjt-e adatokat az MSZP, az SZDSZ és más pártok gyűlésein is?
Kérjük a február 25-én Esztergomban történtek mihamarabbi kivizsgálását! Úgy gondoljuk, hogy Európában 2008-ban ez elfogadhatatlan.
Tisztelettel várjuk megnyugtató válaszát:
Kovács Géza
A Magyar Önvédelmi Mozgalom Tiszteletbeli Elnöke
2008. február 26.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06