A BKV vizsgálja az értesülést
Milliárdokat költ tanácsokra a BKV?
Öt év alatt csaknem hárommilliárd forintot fizethet ki a BKV tanácsadásra egy cégnek az Index információi szerint. A közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese azt közölte: jelenleg vizsgálják a portál értesüléseit.
2008.02.27 11:16MTIAz Index a birtokába jutott szerződésekre és tenderkiírásokra hivatkozva szerdán azt írja, hogy a tanácsadó cég a BKV nagyobb projektjeinek (4-es metró, elektronikus jegykezelés) lebonyolításában segédkezik, de volt hónap, hogy kilencmillió forintot kapott "jegyzőkönyv-vezetéséért".
Az értesülés szerint a BKV eddig majdnem százmillió forintot fizetett ki a cégnek a metróprojektjében nyújtott tanácsadásért. A 4-es metró beruházással összefüggő szakértői támogatásról kötött szerződés alapján a BKV 375 millió forintot fizet a cégnek évente, inflációkövetéssel 2012. decemberéig.
Az Index arra hívja fel a figyelmet, hogy a 4-es metrónak már van projektvezetési tanácsadója: az arra kiírt tendert egy másik cég nyerte el még 2006-ban hatmilliárd forintért. A távirati iroda megkereste a BKV vezérigazgató-helyettesét. Regőczi Miklós azt közölte: a BKV közpénzekből gazdálkodik, és minden szerződése nyilvános.
Kapcsolódó írások:
- Dancs: a BKV jelenleg vezetés nélkül működik
- Leállították a BKV paraméterkönyvének előkészítését
- A BKV 6-8 százalékos járatritkítást javasol az idei paraméterkönyvben
- Vita a fővárosi MSZP-SZDSZ között a BKV buszügye kapcsán
- Balogh Zsolt helyettesíti a BKV vezérigazgatóját
- Kórházba szállították a BKV vezérigazgatóját
- Ingyen úszkálnak a BKV munkavállalói?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06