Rengeteg víz
Hét belvízvédelmi szakaszon van készültség Észak-Magyarországon
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) mind a hét belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben - tájékoztatta az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője vasárnap az MTI-t.
2010.04.18 10:07MTICsont Csaba elmondta: elsőfokú riasztás van érvényben a hevesi és a dél-borsodi területeken, valamint a Bodrogközben. Másodfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Taktaközben, illetve a Bodrogzugban.
A vízügyi szakember arról is beszámolt, hogy szombaton összesen 10 szivattyútelep biztosította a belvizek átemelését a befogadó folyókba: a Tiszába, a Bodrogba, a Taktába és a Sajóba. Az elmúlt 24 órában az átemelt vízmennyiség 1 millió köbméternyi volt. Az elöntött területek nagysága összesen 6.730 hektár, amelyből több mint 2 ezer hektárnyi a vetés, 1.145 hektár a szántó, mintegy 3 ezer hektár a rét és legelő és 485 hektárnyi az egyéb művelési ágú terület.
A Bodrogközben a legnagyobb az elöntött területek nagysága, ott összesen 4750 hektárnyi területet borít belvíz. A belvízvédekezésben szombaton mintegy félszázan vettek részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


