Vezet a Fidesz, 12%-on az MSZP, 10%-on a Jobbik
Állóháborút folytat a három parlamentbe tartó párt
"Állóháborút" folytat egymással a parlamentbe jutásra biztosan esélyes három párt a Nézőpont Intézet március 26-28. között végzett közvélemény-kutatása szerint.
2010.03.31 15:08Nézőpont IntézetA Heti Válasz számára hetente készülő felmérés alapján március negyedik hetében egyik párt támogatottsága sem változott jelentősen; a Fidesz az aktív szavazók 55 százalékának szavazátára számíthat, míg az MSZP 12 százalékos, a Jobbik pedig 10 százalékos támogatottságban bízhat a biztosan voksolók körében.
A Nézőpont Intézet munkatársai kiemelik, hogy az elmúlt hónapban drasztikusan nőtt a Jobbik politikájának elutasítottsága. A legfrissebb felmérés szerint az összes megkérdezett több mint fele, 53 százaléka ellenzi a radikális jobboldali párt politikáját, míg februárban ez az arány 30 százalék alatt volt. Hangsúlyozzák: az aktív szavazók körében 3 százalékon álló LMP akár 9 százalékos eredményt is elérhet a választásokon az egyelőre el nem kötelezett szavazók megnyerésével, míg az MDF még a potenciális szavazókat figyelembe véve is csak 3 százalékos támogatottságon áll.
A felmérés készítői szerint a Fidesznek 3,5 millió, az MSZP-nek közel 900 ezer, a Jobbiknak több mint 700 ezer szimpatizánsa van, azonban a pártok aktív szavazóbázisa ennél kisebb: a Fidesz 2,7 millió, a szocialisták 700 ezer, a Jobbik pedig félmillió aktív szavazóval rendelkezik. Hozzáteszik: a Fidesz aktív szavazótáborából mintegy 300 ezren adnák "második szavazatukat" a Jobbikra, azonban ezen csoport döntő többsége - a Jobbik-szavazók ötödéhez hasonlóan - Orbán Viktort szeretné miniszterelnöknek.
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása országos reprezentatív mintán, ezer fő telefonos megkérdezésével készült. Az adatok legfeljebb 3,2 százalékos hibahatárral rendelkeznek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06