Hazugság a parkolási bírságával kapcsolatos hír
Morvai Krisztina kifizette a parkolási bírságot és nem hivatkozott mentelmi jogára
Az Index híre hazugság, az ellenem március 24-én kiszabott parkolási bírságot a helyszínen kifizettem s a mentelmi jogomra nem hivatkoztam - írja közleményében Morvai Krisztina EP képviselő.
2010.03.25 21:17OSAz Index híre hazugság, az ellenem március 24-én kiszabott parkolási bírságot a helyszínen kifizettem s a mentelmi jogomra nem hivatkoztam. Mi több a bírságot annak ellenére fizettem ki, hogy a parkolási társaságnak – rejtélyes okból - a helyszínre küldött vezető munkatársa mindenáron arra próbált rábeszélni, hogy éljek mentelmi jogommal és ne fizessek. (Az egész mentelmi jog témát a helyszínre irányított provokátor hozta fel – sikertelenül.)
Gyalázatosnak tartom, hogy az elmúlt húsz évben politikus bűnözők sora követett el - főként a nemzeti vagyon kárára - súlyos gazdasági bűncselekményeket úgy, hogy a mentelmi joga mögé próbált bújni. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programjának kiemelt céljai között van az ilyen cselekmények miatti elszámoltatás, valamint a politikusok mentelmi jogának megszüntetése.
A Jobbik ellen, valamint személyem ellen indult rágalomhadjárat fő mozgatórugója pontosan ez, azaz a jelenlegi parlamenti pártok félelme az elszámoltatástól, a felelősségre vonástól. A személyemet illető rágalmakat eddig szó nélkül tűrtem, ennek azonban most vége. Mind a folyamatosan hazudozó Index hírportáltól, mind a hazug tényállításokat azok valóságtartalmának ellenőrzése nélkül átvevő egyéb sajtótermékektől követelem, hogy jelen közleményemet helyreigazításként közöljék.
Ezen túlmenően az Index-el, s a többi érintett hírközlővel szemben büntetőeljárást és személyiségi jogi pert indítok, s minden lehetséges jogi eszközt igénybe veszek a március 24-i hazug hír közlése, s a továbbiakban még várható hazug állításaik miatt.
Tájékoztatom mindazokat, akik a Jobbik előretörésének megállítását várják a párt programjának elhallgatásától s a párthoz köthető személyek egyre durvább rágalmazásától: a magyar embereknek elegük van az ország kiárusításából és tönkretételéből, s pontosan tisztában vannak azzal, hogy valódi, azaz gyökeres, radikális változás csak akkor következhet be Magyarországon, ha az új erő, a Jobbik jelentős tényezőként kerül a parlamentbe.
Éppen ezért a Jobbik előretörése megállíthatatlan, ezt a folyamatot a szokásos gyáva hazudozásaikkal nem fogják tudni megállítani, a magyar embereket nem tudják már becsapni, "megvezetni".
Morvai Krisztina a Jobbik EP képviselője
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


