"Menekül az igazság elől"
Izraeli repülők - a Fidesz választ vár Szekeres Imrétől
Több kérdésre is választ vár a Fidesz frakciója Szekeres Imre honvédelmi minisztertől az izraeli repülőgépek magyarországi gyakorlatával kapcsolatban.
2010.03.21 15:46MTIA Fidesz frakció vasárnapi közleménye szerint "Szekeres Imre menekül az igazság elől, márpedig kedden, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülésén eljön az igazság pillanata".
A Magyar Nemzet csütörtöki számában jelent meg, hogy az izraeli légi- és űrerők két gépe szerdán kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.
A Fidesz szerint Szekeres Imrének a bizottsági ülésen számot kell adnia arról, hogyan fordulhatott elő, hogy az ország védelmének megszervezésére hivatott Honvédelmi Minisztérium észre sem vette, hogy egy másik ország kémrepülőgépei Budapest felett gyakorlatoztak. Szekeres Imrének számot kell adnia arról is, hogy miért tartják titokban a mai napig a kémrepülőgépek gyakorlatozásának okát és célját.
"Kíváncsiak vagyunk arra is: vajon miért gondolja úgy Szekeres Imre, hogy egy ilyen eset után még mindig nem kellene lemondania. A magyar emberek joggal várják el, hogy a magyar állam megvédje őket. A mostani kormány azonban alkalmatlannak bizonyult erre. Még szerencse, hogy már csak pár napjuk van hátra a hatalomban" - fogalmaznak a közleményben.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: a Gyurcsány-korszak tönkretette a fiatalok jövőjét
- Vona beszüntetné a TV2-t és az RTL-t - a Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét
- Nem mond le Szekeres Imre honvédelmi miniszter
- Fidesz: Szekeresnek azonnal távoznia kell!
- Szekeres: Mára megtanultuk becsülni halott katonáinkat
- MSZP: Ficsor vagy Szekeres lehet a kampányfőnök
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


