Nem volt helyes: hagyták elszabadulni a kiadásokat
Mesterházy szerint eltávolodott az emberektől a politika Magyarországon
Túlságosan eltávolodott az emberek mindennapi gondjaitól és igényeitől a magyar politika - mondta Mesterházy Attila egy osztrák lap szombati számában megjelent interjúban.
2010.03.06 14:14MTIÚjfajta politikai kultúrát kell követni Magyarországon - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje a konzervatív Die Presse budapesti tudósítójának. "Lehetségesnek kell lennie, hogy a mértékadó politikai erők közös nevezőre jussanak az alapvető nemzeti kérdésekben". Mesterházy szerint a magyar politika megosztottságából csak egy fiatal politikusnemzedék törhet ki, amely "mentes a múlt terhétől". "Nem volt helyes, hogy a 2002-es választási győzelem után hagytuk elszabadulni a kiadásokat" - felelte arra a kérdésre, hogy mit csináltak rosszul a szocialisták a nyolc év alatt.
A közalkalmazotti béremelésre és a 13. havi nyugdíj bevezetésére nem volt fedezet a költségvetésben - tette hozzá. Elhibázottnak látja azt is, ahogy a jelenlegi parlamenti ciklus alatt hozzáláttak a reformok megvalósításához, mert nem készítették fel az embereket az alapvető változásokra. "Kezdetben azt gondoltuk, hogy az eredmények önmagukért fognak beszélni, és a reformokat visszamenőleg igazolni fogják...Ráadásul a reformokkal párhuzamosan szigorú takarékossági politikát folytattunk, amelynek az lett a következménye, hogy elvesztettük a társadalom támogatását" - állapította meg.
Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédével kapcsolatban azt mondta, hogy tartalmilag egyetért a volt miniszterelnökkel. A beszéd arról szólt - mondta - , hogy a nemzeti érdek elsőbbséget élvez az egyes pártok és politikusok érdekeivel szemben, és hogy a politikának végre tiszta vizet kell öntenie a pohárba, ahelyett, hogy illúziókban ringatná az állampolgárokat. Az elmúlt húsz évben mindegyik parlamenti pártban voltak korrupt politikusok - felelte a riporter felvetésére, miszerint az ellenzék a korrupció melegágyának tartja az MSZP-t.
Az MSZP több törvénytervezetet is beterjesztett a témában, ezeket a Fidesz mind elutasította - mondta. Határozottan visszautasította a vádat, hogy a párt egészében véve korrupt lenne. "Véleményem szerint egy párt csak akkor lehet hiteles a korrupció dolgában, ha minden korrupt elemet kitaszít. És mi éppen ezt tesszük" - fogalmazott. "A Fidesz mindeddig nem tisztázta a rasszista Jobbikhoz való viszonyát" - felelte a kérdésre, hogy tart-e a két párt együttműködésének lehetőségétől. Ha a Fidesz nem határolódik el határozottan a Jobbiktól, akkor kizárja magát a demokratikus pártok közül - mondta Mesterházy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


