Keresik az üzemeltetőt...
Tovább csúszik a BKV-midibusztendere
Tovább csúszik a BKV midibusztendere: a több vonalat érintő, összesen 40 kis, városi autóbusz alvállalkozói üzemeltetőjét kereső pályázaton a cég február végén akart eredményt hirdetni - írta csütörtöki számában a Népszava.
2010.03.04 08:43NépszavaA BKV műszaki vezérigazgató-helyettese a késés okát a lapnak abban jelölte meg, hogy egy lényeges műszaki közlekedéstechnológiai kérdést nem sikerült még lezárni. Takács Péter megerősítette: versenyben van a Volánbusz Zrt., a Vértes Volán, a Körös Volán, az Orangeways, a Panoráma Tourist Kft., a VT-Transman Kft. és az Inter Tan-Ker Zrt.
A gondot az okozza, hogy a pályázók által megajánlott járművek közül az egyik esetében az első ajtó a jármű első tengelye mögött helyezkedik el. Ez pedig nehézséget jelent, mert előírás, hogy a buszok alkalmasak legyenek az első ajtós felszállási rendre. A pályázó alternatív megoldással állt elő, jelenleg ezt vizsgálják a cég szakemberei.
A Népszava szerint a tét évi mintegy 1,5 milliárd forint, illetve még több, mert akár további 60 járművet is igénybe vehet a cég a nyertestől. A BKV azokra a vonalakra – köztük a budai Várba – keres alvállalkozót, ahol Ikarus 405-ösök járnak. A 90 darab, 15 éves járművel sok a gond, meghibásodási arányuk 40-50 százalékos, fenntartásuk gazdaságtalan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


