100 millió forintból fejlesztették ki
Saját fejlesztésű midibuszt gyárt a Csaba Metál Zrt
Mintegy 100 millió forintból fejlesztett, iskolabuszként is használható midibuszát mutatta be pénteken Szeghalmon a Csaba Metál Zrt., a CsM Urbanus ára harminc millió forint körül alakul, és a gyártó reményei szerint nagyon népszerű lesz.
2009.05.15 15:20MTIMajoros Béla, a cég vezérigazgatója ismertette: a CsM Urbanus Magyarországon az első olyan midibusz, amely kialakításának, felszereltségének köszönhetően akár iskolabuszként is üzemelhet.
Hozzátette: a jármű másfél éves tervezése és kivitelezése, csaknem száz millió forintba került, de széleskörű felhasználási lehetőségeinek köszönhetően, bíznak abban, hogy nagyon népszerű lesz. Már megkeresték a céget a világ több pontjáról - Irak, Libanon - a legintenzívebb a busz iránti érdeklődés Cipruson, ahova jobbkormányos változatot gyártanak. Magyarországról egyelőre csak a BKV kereste meg a céget. A jármű- és autóipari alkatrészeket gyártó cég buszgyártásának beindítása új munkahelyeket is teremt. A midibusz az első saját fejlesztése a Csaba Metál Zrt.-nek, a járművet Varga Antal konstruktőr tervezte. A jármű sikeres bevezetése után újabb fejlesztésekbe kezd a cég a tervek szerint. Bár most elég nehéz a gazdasági helyzet, a korszerű, költségtakarékos, környezetbarát járművek nagyon kelendővé válhatnak - tette hozzá.
Varga Antal elmondta: a busz EURO 5-ös motorját ma Magyarországon Szeghalmon kívül nem gyártják, káros anyag kibocsátása minden normának megfelel. Az alacsonypadlós járműben ötvenöt személy utazhat kényelemesen. Emellett olyan magas fokú minősítéssel is rendelkezik, amely alkalmassá teszi például az iskolabusz funkció betöltésére, hisz kérhető a jármű hárompontos biztonsági övekkel felszerelve is. A nagyon kedvező fogyasztás mellett, a belső tér éghetetlen, vandál biztos, sőt a graffitik egy papír zsebkendővel eltávolíthatók - sorolta a jármű előnyeit a szakember. Funkcióját tekintve, az iskolabusz mellett alkalmas egészségügyi járműnek, mozgókönyvtárnak vagy akár gyógyszertárnak is. A járművet a nagyközönség először Aradon láthatja majd, a június 11.-én megrendezett járműipari kiállításon.
A Csaba Metál Zrt. - a korábbi évekhez hasonlóan - 2008-ban is növekedett, a tendencia csupán az év utolsó két hónapjában torpant meg. A tavalyi 4 milliárd forint feletti árbevétel így is meghaladja kissé az egy évvel korábbit. A cég dolgozóinak létszáma 513. Az elmúlt 4 évben a beruházások nagyságrendje elérte a 2 milliárd forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


