A belvízzel elöntött területek nagysága nőtt
Holnapra megszüntetik a Körösökön az árvízvédelmi készültséget
Hétfő reggelre megszüntetik az árvízvédelmi készültséget a Körösökön - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vasárnap az MTI-vel.
2010.02.28 11:35MTIA tájékoztatás szerint vasárnap már csak a Sebes-Körösön, és a Berettyón tartottak fenn elsőfokú készültséget, ám mindkét folyó apad, és a vízszintjük várhatóan hétfőn reggelre el is hagyja a készültségi szintet követelő magasságot.
A Hármas-Körös is apad Gyománál, Szarvasnál pedig vasárnap hajnalban tetőzött készültségi szint alatt. A belvízzel elöntött területek nagysága ugyanakkor egy nap alatt több mint 1.200 hektárral növekedett és megközelítette a 17.700 hektárt.
Az igazgatóság mind a tíz belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben, harmadfok mellett egy, másodfokon pedig nyolc területen védekeznek.
A térségben a két vízgazdálkodási társulással együtt 73 szivattyútelepet működtetnek. Közülük az igazgatóság berendezései, a február 4-én kezdődött védekezési periódus óta 31.5 millió köbméter vizet emeltek át a befogadó folyókba és csatornákba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


