Szevasz, Charlie
Megérkezett a vörsiek tavaszt hozó gólyája
Megérkezett Charlie, a vörsiek tavaszt hozó gólyája.
2010.02.24 10:28MTIA hírről a Kis-Balatonhoz közeli somogyi település polgármestere, Farkas László értesítette az MTI-t. A szeretett és hűséges madár 12. éve hoz színt a falu életébe, és ad beszédtémát az ittenieknek. Érkezése - kedd délután foglalta el megszokott helyét - most akár korainak is tekinthető, hiszen sok éven át napra pontosan február 26-án hozta a tavasz hírét.
Igaz, néhányszor előfordult, amikor csak márciusban jött vissza, amit a helybeliek a hosszú téllel és madaruk megfontolt előrelátásával magyaráztak. Most azonban időjóshoz méltón, verőfényes napon tért vissza a mintegy félezer lakosú falu madara, és mivel más gólya érkezéséről még nem hallottak a vörsiek, így nem tartják kizártnak, hogy Charlie ezúttal is elsőként érkezett.
Ahogy a korábbi években, a polgármester az idén is nagy várakozással figyelte napokon át házának ablakából a szemközti villanyoszlopon megépült fészket, remélve, hogy a vörsieknek örömet, egyben hírnevet szerző gólyájuk ezúttal sem hagyja őket cserben, és egészségesen visszatér.
Charlie szinte védjegye lett a falunak, érkezésének híre mindig futótűzként terjed, és ilyenkor nincs hiány az őt köszöntő látogatókban. A gólya - akárcsak korábban - egyedül tért vissza: párja érkezése előtt ugyanis rá hárul a fészek takarításának, csinosításának feladata. A gólyapár az őszi távozásig két-három fiókát szokott felnevelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


