This is the beginning of a beatiful friendship
Veres, Dobolyi és Makaó: Miért ez a titkolózás?
Először tagadta, majd rémlett neki valami, majd azt mondta, hogy ő fizette, majd azt, hogy az EU, majd azt, hogy a szocialisták. Mára kiderült: senki nem fizetett senkinek, és továbbra is kérdés marad, hogy mit keresett Veres János kormánybiztos titkárságvezetőjével az egzotikus országban.
2010.02.22 15:24ma.hu/ TV2Napok óta megy a találgatás, hogy vajon mit keresett Makaóban Veres János kormánybiztos, és titkárságvezetője, Dobolyi Alexandra. És főleg miből. A bombát egy bulvárlapban megjelent fotó robbantotta ki, amelyen együtt látható a két szocialista politikus.
Dobolyi Alexandra, hogy eloszlassa a kételyeket, hétfő reggel a TV2 Mokka című reggeli műsor vendégeként elmondta: kérem szépen itt nincs semmi susmus, az ő útját az Európai Szocialista Párt (PES) , míg Veres útját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) fizette. Punktum. Különben is hideg volt, mindössze 16 fok a Hotel Ulan Batorban, de mondjuk erről nem is kérdezte a riporter. Azóta kiderült: a PES nem fizette Dobolyi útját, sőt az MSZP sem a Veresét. Akkor ki fizette az utat és mit kerestek az ázsiai országban?
Az interjúban a titkárságvezető váltig állította: az ő útját igenis a PES fizette, mivel ő a párt kínai kapcsolatokért felelős elnökségi tagja, Makaó 10 éve újra Kína része, és ezt a tíz éves visszacsatolási évfordulót ünnepelték. A párt szóvivője, Bryan Synott először tagadta, hogy küldtek volna valakit Kínába, ezt követően pedig ezt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek: "Dobolyi Alexandra a PES elnökségében a kínai kapcsolatokért felelős, s így útja a párt szempontjából legitim". Aztán kiderült: nem fizetett az Európai Szocialista Párt ezért az útért. Na ezt hámozza ki valaki.
Dobolyi a Mokkában azt is elmondta: Veres János egymillió forintra rúgó útját az MSZP állta. Vagyis: Pekingbe kapott meghívást Veres, ezt az utat fizette az MSZP. Pekingben kapott egy másik meghívást, ezúttal Makaóba a kínai kommunistáktól, amit ki is fizettek a kormánybiztosnak. Veres hivatalos közleményében így ír: 2009 decemberében tárgyalt Pekingben, a kínai kommunista párt meghívottjaként, majd "itt kaptam meghívást - több más ország képviselőjével együtt - a Makaó visszacsatolásának 10 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozatra. A nevemre szóló hivatalos meghívó tehát nem közvetlenül Makaóra, hanem Pekingbe szólt, utam pedig egyetlen fillér közpénzt sem érintett" - írta.
Dobolyi neve onnan is ismerős lehet, hogy 2007-ben kiderült: valótlanságokat állít önéletrajzában. Doktori címmel tüntette fel a nevét és az önéletrajza is egy nagy kavalkád volt. Persze akkor azzal magyarázta a „félreértést”, hogy nem ő szerkeszti honlapját, és tévedésből kerültek fel az önkozmetikázó adatok is.
A jelenlegi felállás: biztos, hogy voltak a szerencsejáték-paradicsomként is elhíresült Makaóban, de hogy Veres miért tagadta, majd nyilatkozott kétértelműen erről az útról- csak találgatni lehet. Továbbra is titok hogy kinek a megbízásából kerültek oda. Mind az európai, mind pedig a magyar szocialisták pislognak ennyi buzgóság láttán.
A Mokkában adott interjúban Dobolyi szájbarágósan, nevetgélve beszél az útról- értjük mi. Nem is az a gond, hogy hivatalos utakra mennek. De ha megkérdeznek egy politikust munkájáról és annak költségvonzatáról- illik egyértelmű választ adni. Pláne ebben a gazdasági helyzetben. Ha meg személyes volt az út, akkor másnak tartoznak magyarázattal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


